Szóbogáncsokkal kezdődött a kapcsolat. A honoldalt akkor még Brassó-Stockholm-nak írták, a szavakra akadó “bogáncs”-okat onnan küldözgettem. Szatmárról az a válasz jött, hogy ők olyan óránként ötöt is tudnak. Rajta! Ekkor született a “Vakondsirály”-a. Akárhányszor “kapom elő”, érzem a különös jelzős szerkezet erejét. Én úgy vettem, mi úgy vettük, hogy ez az erdélyi lét kulcsszava: sirályok szeretnénk lenni, de vakondok módjára élünk.

Szóbogáncsolás közben született meg a beceneve, a neve is: “de mi vanna, ha , “de mi lenne”… maradt a Demi, valamelyikünk összevonta, illetve rövidítette.

Aztán jöttek a versei s a “penthèque”-jei, a rovatot én találtam ki neki, hogy hétköznapi jeremiádját abban elmondja. A Káféba belejött szerkesztőként is, úgy értem: a lelkét is beleadta, a Káfé Főnix egyenesen az ő érdeme, konstrukciója, nem részletezem, a szemünk előtt történt minden.

Nem hiszek a túlvilágban, most azért mégis azt szeretném, ha Demi fölénk tudna hajolni, hogy lássa, fáj nekünk a hiánya. Hogy őszinte volt minden szavunk – arról, hogy kiváló munkatárs, igaz ember és hogy alkotóként erős egyéniség…

Gergely Tamás