A helykeresés végtelen dilemmája

Az egész megismeréstudomány korszakos kérdése, a tapasztalati tudás és a mindig lehetséges/tudható távolság életszervezési alapgondja a hollét tapasztalata a hogyléttel közös élményvilágban. Írhatod-e naplójegyzetedet arról, amit épp átélsz, úgy, hogy közben éppen az élés helyett jegyzetelsz? Ott vagy-e, amikor Fiadhoz szólsz a lehetséges világ lehetetlenségeiről, vagy osztálytalálkozót szervezel a már meg sem ismerhető emberekkel? Utazol, pörögsz, pályád és szakmád van, nyelveket tanulsz és használsz, s közben ott sem vagy már otthon, ahol itthon lehetnél. A tudás, a közlés-átadás, a társadalomnéprajz és a kultúramegismerés évszázados alapkérdése lett és maradt is az OTT és itt együttese, a bármelyiknek bármelyik elé helyezése, a kiemelés hitelessége, a tapasztalati közvetítés lehiggadt (és sokszor állapot-idegen) nyelvbe átültetése, a „tolmácsolás” joga és olykor félrevezető mersze a „valóság” megnevezésében. S minden írói sor is csak akkor „ül” a helyén, akkor telepszik a lélekre, akkor vált ki remélt hatást az ismeretlen olvasóból, ha az ott élménye ITT válik hiteles sugallattá.

Aki ezzel megküzd, aki ennek felelősségét magára veszi, már magában is merész, sőt magában is magányos küzdő. Benned kelt befogadói élményt, Neked ad hűsített hevületet a sort sorra bontó sajátjából, s így egyszerre onnan is nézi inneni látását, meg innen is formálja onnani érzékenységét. Hát még, ha határokon is átjár, ha kultúrák közötti mezsgyéken kóborol, ha puszta léte is a mozgással megküzdés állandósult élménye, ha hont keres a hontalanok között, hazát a házon kívül. Tompa Andrea Kolozsváron született, Pesten él, a két „pólust” csak akkor tágítja tényleges horizontra, ha mindegyikből kimozdul a szóban, elkalauzol az élményben, elhiteti a döntést az itt vagy ott okáról és esélyéről. Ettől is van talán az, hogy Tompa Andrea hazavár. Hazahív, hazavezet, házhoz kísér, befogad, megterít, ellát, s bár nem ténylegesen visz haza, de minden másban jóval inkább. Csakhogy mire hazalépnél, lábadat fogja a máshol-lét vonzereje. Megkap az ott is/itt is képtelen egyidejűsége. Elcsíp, megragad a közbül-maradás kínos élvezete, a kettős identitás merészsége, a vállalt időlegesség. Kötetében, a Haza című új könyvében (Jelenkor, Budapest, 2020.) együtt él és egymásra rétegződik a nyelvi haza, a honvágy-haza, az elindulás-érkezés köztes vonzásterülete, miközben a hontalanságok kietlenségei és kifejezésbeli alakváltozásai egyformán építik a hon mibenlétét. A nyelvben lakozó hazát hozza-hordozza, ide értve a lét megannyi esélyét és képtelenségét, amit a hazulról elmozdulás, az elindulás, a távozás, a visszatérés bizonytalansága és makrancos vágya egyaránt tükröz. Otthon lenni a házban, otthon a hazában, az önérzetben, a nyelvben. Sőt, magában a történésben is, hisz az lesz a mielőbb elröppenő legfőbb élmény…

Az esszé teljes szövege a Periszkóp portálon.