Csató Ferenc: Énekfüzet. Népdalgyűjtemény.

(Brassói Lapok kiadása, 2014)

Hogyha a gyermekek most otthon dühöngenek az online-al és mérgelődnek, hogy a futárszolgálat még nem hozta el az ugyanilyen módon megrendelt márkás tornacipőt, akkor a szüleik mutassák meg vagy olvassák fel nekik az alábbi néhány passzust.

„Csíkdelnéről gyalog tettem meg a hat kilométeres útszakaszt a csíkszeredai iskoláig. Ruházatom házi szőttes posztó kabát és nadrág, 2-3 számmal nagyobb új cipő és vastag házi kötött zokni volt.”

Hogy miért kellett a múlt század ötvenes éveiben élt kamasznak két számmal nagyobb cipő? Hogy ne nőjje ki egyetlen esztendő alatt, legyen jó jövőre is. Ha pedig nem akarta sokat koptatni és télen az úton megfagyni vele, akkor beköltözött a bentlakásba.

„Az akkori időben egy falusi gyermek részére a bentlakásban egy vaságyat adtak. Kötelező volt szalmazsákot, lepedőt, párnát és takarót vinni. Szolgáltatási díj 25 lej, tandíj: zsír, cukor, liszt, kukoricaliszt, szalonna és egy köbméter tűzifa.”

De otthon akár télen, akár nyáron még jobban lehetett dideregni, mert megkezdték a kollektivizálást, a néhány hektáros gazdának a belépéssel példát kellett volna mutatnia, ha pedig nem, akkor rögvest kulák és osztályellenség lett. Noha a meggyőzés eszközének még volt egy igen eredeti formája.

„Év közben, minket, a gyermekeket próbáltak rávenni, hogy győzzük meg a szüleinket, legyenek társulás- vagy kollektív tagok, mert a tanárainkat bízták meg a beszervezéssel. De hiába, nem álltak be.”

És ennek mi lett a következménye?

„Az 1956-57-es tanévben érettségiztünk, minden tanult tantárgyból. De hiába jól, nem szabadott tovább felvételizzünk, de ha mégis megtettük, akkor is lehetetlen volt a bejutás. Kétkezi, szakképzetlen munkásként vagy napszámosként dolgozhattunk tovább. „

De csak addig, amíg a fiúkat el nem vitték a román hadseregbe.

„1958-ben Tecuci-ra vittek katonának. Matematika, fizika és román könyvet vittem magammal, ott sikerült kitanulnom az autószerelést és autóvezetést.”

Csató Ferenc (1939) életének néhány részletét könyvének előszavából idézem és nem véletlenül: mindez olyan közös sorsa volt egy székelyföldi nemzedéknek, amelyet a mai számítógépes fogalmak szerint copy-paste-el lehetett volna sokszorosítani bármilyen névre és a legtöbb falura-városra szóló érvényességgel.
A szerző a katonaság elvégzése után a brassói Steagul Roşu autógyárba került és ott is dolgozott negyven éven át. De közben ragaszkodott még valamihez.

„ A gyári élet mellett nagyon sokszor jelen voltam a kulturális és közéleti előadásokon, amelyeket a Brassói Lapok szerkesztői, újságírói, írók és költők, egyetemi tanárok, orvosok tartottak. Ezeket az előadásokat Szabadegyetemnek neveztük.”
Csató Ferenc 1989 után részt vett az RMDSZ megszervezésében, a Brassói Magyar Dalárda újraélesztésében, több, nagy hagyományú társadalmi, turisztikai intézmény talpra állításában.
75 éves korában pedig kiadta azt a könyvét, amely az általa összegyűjtött több száz magyar népdal szövegét tartalmazza.
Nem vagyok benne biztos, hogy a szakértők mindegyikre azt mondanák, hogy népdal. Vagy hogy eredeti. Hogy nem magyar nóta. Hogy nem ballada. Vagy hogy nem többször átalakuló, szájról-szájra terjedő szöveg. Hiszen nincsen forrásokra utalás, nincs évszám, nincs adatközlő, nincs névmutató.
Tudományos szempontból nem tökéletes. De egy életcél elérése szempontjából az.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ