Bögözi Attila: Híd a hálószobán át. Történetek a hétköznapok sűrűjéből. Riportok

(MÚRE-Várad, Nagyvárad 2020, szerkesztette Szűcs László, borítóterv Anamaria Andreea Meza)

Amikor a címet megláttam, rögtön két gondolat villant fel bennem. Az egyik: hogyha Bögözi Attila valamiféle bulvár jellegű női, férfi avagy családi magazinnak írna, hogyan harapnának az olvasók erre a címre, hiszen a szextől a lakberendezésig sok mindent igér. A másik: egy 1995-ös remek film néhány feledhetetlen képsora, amint az első fiatalságán már túljutott falusi háziasszony, Meryl Streep (1949) és a világcsavargó fotós Clint Eastwood (1930) néhány napig újra megtalálják a szerelmet Madison megye hídjai között. És olyannyira emlékezetesen, hogy a film bizony még a hatvanon túliak szívét is megdobogtatja: telhet ugyan az idő, de nem kell semmit feladni, az élet mindig tartogathat meglepetéseket. Sok olyan film létezik, amely meg sem közelíti a forrásként használt irodalmi művet, itt azonban éppen a fordítottja történt. A regény írójának a nevére, Robert James Waller-re (1939-2017), legalábbis mifelénk, alig emlékszik valaki, noha magyar fordítása is megért néhány kiadást.
De Bögözi Attila nem család, hanem hídtörténetet írt meg. Méghozzá a marosvásárhelyi Maros híd történetét. Hogy miért van belőle csupán egy, hiszen a város már jó ideje a folyó mindkét oldalát elfoglalta és miért volt valamikor három, amikor nem autók hosszú sora, hanem szekerek vánszorogtak át rajtuk.
Voltaképpen igazi, olvasmányos újságírói oknyomozás ez. Időben és térben. Régi dokumentumokat, levéltári anyagokat, korabeli újságokat faggat, de ugyanakkor sorba szedi a mai közéleti visszásságokat is, amelyek oda vezettek, hogy Marosvásárhely számos, szépen hangzó, olykor el is kezdett, de be nem fejezett tervvel vágott neki a huszonegyedik századnak. És 2020-ra úgy érezte, hogy a fej és a hal példázata nyomán alaposan lemaradt az erdélyi nagyvárosok versenyében.
Lokál – ez a címe ennek a fejezetnek, amelyben más marosvásárhelyi témákat is szemügyre vesz az Aranykakas vendéglő sorsától a közszállítási és szemétgazdálkodási, vagy éppen az útépítési bonyodalmakig.
És hogy néhány esztendővel ezelőtt is a próféta szólt belőle, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a frissen megválasztott Soós Zoltán polgármesternek 2021 januárjában egész sor hamis szemétszállítási számlát kellett visszautasítania.
A kötet más fejezeteiben azonban a szerző elhagyja saját városát és az erdélyi olvasók által jóval kevésbé ismert terepre lép. A Globálban vele együtt fedezzük fel Farnast, Kalotaszeg egyik elhagyott és elfelejtett faluját, valahol Bihar és Szilágy megye határán, Radnaborberek és általában a Radnai havasok környékének megannyi gondját-baját, az erzsébetvárosi magyar örmény emlékeket és azoknak a székelyföldi és erdélyi borvízeknek, vagy éppen a természetvédelmi területeknek a sorsát, amelyekről oly gyakran elmondjuk, hogy ezt vagy amazt kellenne velük tenni és mégis minden marad a régiben.
De hogy Bögözi Attila mindig éles szemmel és töretlen megfigyelőkészséggel vesz részt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének erdélyszerte megszervezett riporttáboraiban azt mi sem bizonyítja jobban, mint a kiváló temesvári és városkörnyéki riport, amelyben jóval több az összefüggő, egymást kiegészítő információ, mint bármiféle, hasonló témát boncolgató világhálós oldalon. És nem akárhogyan, nem lexikálisan, hanem olvasmányosan, kimondottan olvasóbarátként. Ügyelve a logikai felépítésre, az idősikokra, a címekre és alcímekre.
A ránk zúduló állandó hírözönben napjaink újságírása jórészt elhagyta a klasszikus riportírás műfaját és a gyors beszámolók fele mozdult el: X. ezt mondta, ehhez Y. még hozzá tette és a végén Z. leszögezte. Mindezt legtöbb három tucatnyi szóból álló készlettel.
Bögözi Attila riportjai újra rádöbbentenek, hogy az erdélyi magyar sajtóban mit veszítettünk el. És könnyen megtörténhet, hogy a Madison megyei hidaktól eltérően, a nagy szerelmek visszatérésére már nem lesz idő.