Reggel a kínzó sor láthatatlan
fentről, a köd mindent eltakar.
Képtelen vagyok bármit csinálni a
várakozás miatt.
– Látod micsoda sorszámot kaptam?
Háromszázhatvanöt, egy egész évnyi idő!
Söpörjünk végig azon ott lent!
– szólok istenhez viccelődve.

Délben kitisztul az ég.
Mobilt használok fekete védőüvegként.
A fotót nem merem felnagyítani.

Eljön a délután, hogy egy
óriáshangár befogadjon,
hol ismeretlen fehér lények
belőlem mintát vegyenek.
Isten szeme az enyém is,
ezt ismételgetem magamban.
Látjuk a jobbat, s az ő
keze majd végigsimít éjszaka itt.