Petrozsényi Nagy Pál kisregénye (5.):

EGY TISZTA LELKŰ EMBER avagy TISZTELD APÁDAT ÉS ANYÁDAT!

– Van egy kollégám a suliban – szólalt meg váratlanul Margitka. – Szerinte közeledik a világvége, igen, így mondta, ezért olyan idegesek az emberek. Valamiféle megérzés, telepátia, mint amikor az állatok is előre jelzik a földrengést.
– Érdekes elmélet! Tiszteletes úr?
– Nem szeretném megsérteni Margitkát – kezdte óvatosan Madaras –, de a Biblia sehol sem beszél arról, hogy a világnak valaha is vége lesz. A mi Atyánk úgy teremtette meg a földünket, hogy örökké fennmaradjon. És az ember is, mert aki hisz őbenne, az ítélet napján feltámad, és halál nélkül, boldogan élhet tovább a Paradicsomban.
– Na ne! Csakugyan? Hogy a világegyetem örök, már hallottam, kivéve azt, ami benne van. Milliárd galaxis, csillag, bolygó születik, akár ebben a percben is. Aztán megsemmisül, köztük a Föld és rajta valamennyi élőlény. A mi életünk például szorosan a Naphoz kötődik – ellenkezett Ákos Jánossal. – Ha annak vége, a Földnek is vége, ebben minden tudós egyetért.
– Ki kér kávét? – kérdezte gyorsan Györffy Ákosné, mielőtt olyan témán kapnak össze ezek a buta férfiak, amibe náluk különb elméknek is beletört már a bicskájuk. – Margitka?
– Nem, köszönöm. A mama szerint…
– Oké, tudom: megemeli a vérnyomásod.
– Szóval? Hol is tartottunk? – ugrott vissza a témára a diplomata modorú házigazda. – Figyelsz te rám egyáltalán?
– Hogyne, érdeklődéssel hallgatlak – válaszolta János Margitka ibolyakék szemébe feledkezve.
Hajszálra olyan a szeme, mint Olgának – hasonlította össze a két leányt. Csak éppen tíz évvel fiatalabb. Amy 30, Olga 33, Margit 23. Hopp, a harmadik! – villant eszébe az a bizonyos zsebkendő a népdalból: Zsebkendőm négy sarka/Simára van vasalva…
– Igazam van?
– Fogjuk rá! – vágta rá szórakozottan.
Valójában nem sok kedve volt vitatkozni. Inkább azon töprengett, miként kerüljön közelebb ehhez a kedves, kissé naiv, ábrándozó tekintetű tanítónőhöz. Hívja moziba? Nem is olyan rossz ötlet! A Malomban van egy multiplex mozi is. Ha kávézni nem is, ide biztosan eljön vele Margitka.
– Ímhol a kávé! Meg egy kis házi fagyi desszertnek.
– Mit szólnátok ahhoz, ha este kiugranánk a főtérre? – rukkolt ki javaslatával a házigazda. – Tudod, nálunk tavasztól őszig fesztivál van a főtéren – magyarázta Jánosnak. – Kecskeméti Tavaszi Napok, Csiperó Nemzetközi Gyermek és ifjúsági Találkozó, Bohém Ragtime és Jazz Fesztivál. Tánc, zene, ének, kirakodó vásár. Akad itt minden, ami szem, fülnek ingere.
– Boldog Kecskemét! – fakadt ki Madaras tiszteletes. – És még ti filozofáltok a világ végéről?
– Filozofál a fene! – tiltakozott Ákoska. – Én megelégszem azzal, amit elértem, mert csak addig nyújtózkodom, amíg a takaróm ér, barátom. Majd, ha nem lesz semmim – remélem, erre sohasem kerül sor –, ráérek ilyesmiről tűnődni. Akkor elmegyünk?
– Margitka?
– Szívesen. Annyira imádom ezeket a műsoros estéket! Föltéve, hogy a mama is elenged.
És láss csodát, elengedte! Csakhogy nem egyedül. Ezt úgy kell érteni, hogy fogta magát, és estefelé lányával együtt maga is belibbent a főtérre.
– A mamám – mutatta be az anyját Margitka.
János elámulva tekintett a fess, fehér hajú asszonyra.
Nem lehetett több negyvenöt évesnél.

(Folytatjuk)

2021. február 22.

Szóljon hozzá!