Rovatunkban korábban már bőven foglalkoztunk a nagy magyar Kelet-kutató, az első angol-tibeti szótár megalkotója, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) életével, munkásságával és annak külföldi megörökítésével. Bemutattuk emlékeit ott is, ahol megfordult (Göttingen, Kalkutta, Dardzsiling) és ott is (Vung Tau), ahol nem járt ugyan, de tisztelik.
Azóta újabb „Csoma-trófeákra” találtunk…
Időrendben első helyen említjük a szíriai Aleppót, ahol az utókor kétnyelvű táblával tiszteleg hősünk előtt. Pedig Csoma nem időzött túl hosszan a közel-keleti városban. Az egyiptomi Alexandriából a pestisjárvány elől menekülve érkezett ide, Ciprus szigete és Bejrút érintésével, 1820 áprilisában. Aleppóban, a Központi Bazár területén, a Khan Al-Mahhassin épületén a Magyar Tudományos Akadémia nevében helyezték el Kőrösi Csoma Sándor emléktábláját, születésének 200. évfordulója, az 1984-es bicentenáriumi programok keretében, Pohle Ignác kereskedő egykori háza falán.

A cseh származású   Pohle befogadta Csomát, elszállásolta, vendégül látta  és ajánlólevelet adott számára egy Bagdadban élő kereskedőhöz,  a szlovák származású Anton Swobodához. A magyar vándor több mint egy hónapig tartózkodott Aleppóban, ez alatt a livornói születésű, osztrák konzuli feladatokat  is ellátó Esdras de Picciotto, arabul tökéletesen beszélő aleppói kereskedő láttamozta Csoma útlevelét, s tájékoztatta  az előtte álló útról, az ázsiai viszonyokról. Hősünk egyetlen fennmaradt,  1825-ben készített önéletrajzában eléggé szűkszavúan írt aleppói tartózkodásáról. Feltehetőleg ez alatt felkészült, tájékozódott, emberekkel ismerkedett a bazárban és a karavánszerájokban, s gyűjtötte az előtte álló, további útra vonatkozó információkat. Szíria északi vilajetének központja, Aleppó (Haleb) a török birodalom harmadik városának számított. (Néhány évtized múlva a lengyel Bem Józsefnek lett temetője.)

Kőrösi Csoma Sándor május 19-én hagyta maga mögött Aleppót, s különböző karavánokhoz csatlakozva, egyszerű ázsiai ruhába öltözködve, Orfa, Mardin és Moszul városáig gyalog, onnan egy csónakon érkezett Bagdadba, július 22-kén. Továbbhaladva elérte a perzsák földjét, ahol ismét találunk egy emléktáblát, éspedig Teheránban, az ottani Brit Archeológiai Társaság (Nemzeti Múzeum) falán. 1969-ben az angol régészeti intézet közreműködésével az Arya Maitreya Mandala Kelet-európai Központja helyezte el a táblát „a magyar Bodhisattva” emlékére, aki 1820. okt. 14-től 1821. március 1-ig, időzött Teheránban, „az angol közösség támogatását élvezve”.
Csoma vándorútjának további szakaszai, amelyek külön-külön is megtöltenék a krónikák lapjait, a közép-ázsiai Bokharán, a mai Buharán és Kabulon át követték egymást. Így a mai nyugat-kínai ujgur tartomány helyett – ahol voltaképpen a magyarok ősi földjét és késői rokonait tervezte felkeresni – Indiába jutott. Lahorból, a mai Pakisztánból kanyarodott fel Kasmírig, majd néhány vargabetű és hasznos ismeretség megkötése után a Himalája völgyeiben talált hosszabb időre fedelet a feje fölé és közvetlen feladatot maga elé. Ez a hely a Tibethez kötődő lehi királyság volt, ahol módja nyílt a buddhista vallás és kultúra, illetve a tibeti nyelv tanulmányozására. A munkát Zanglában és néhány környékbeli vallási központban végezte el, az így gyűjtött félelmetes mennyiségű anyaggal ment aztán tovább Indiába, ahol végül az akkori brit gyarmati fővárosban, Kalkuttában folytatta és fejezte be alapművének, az angol –tibeti szótárnak a megalkotását.

Az említett Zanglában találta meg egy évszázaddal később másik nagy utazónk, Baktay Ervin a cellát, ahol Csoma téli hidegben, mécses fényénél és láma barátja közreműködésével dolgozott. Baktay megörökítette Csoma szobáját és két nyelven a nemcsak számunkra, de általában az utókor számára fontos adatokat, helyi kőfaragók közreműködésével. A végromlásnak indult zanglai épületet pedig egy lelkes fiatal, Irimiás Balázs építész és csapata hozta rendbe már ebben az évezredben, megteremtve a lehetőséget az érdeklődő magyarok odalátogatása előtt is.
A magyar diplomácia és a múltkutatás adós még azon nagyobb helyek megjelölésével, ahol Kőrösi Csoma Sándor megfordult, mint például Alexandria, Bagdad, Buhara vagy Kabul. Annál inkább kötelességünk lenne ez, mert találunk olyan jelöléseket is a világban, ahol hősünk nem járt, ám emlékét tisztelik. Ilyen táblára bukkanhat az utazó a francia fővárosban, ahol egy kelet-kutatójuk dicsőségét a mi Csománkkal közös márványtábla örökíti meg a Rue Perronet 3. sz. alatti házon a 7. kerületben, a Saint-Germain-des-pres metróállomás közelében. Az emléktábla szövege: „Ph. Ed. Foucaux (1811-1894), a nyugati világ első tibeti nyelvtanára ebben a házban folytatta az erdélyi magyar tibetológus, Kőrösi Csoma Sándor művét”.

A franciaországi Csoma-kultusz elterjedésében rendkívüli a szerepe Bernard Le Calloc’h-nak, aki számos előadásában és publikációjában ismertette meg a magyar tudóst a nemzetközi közvéleménnyel. A Párizsban élő orientalista, Bernard Le Calloc’h kutatásai nyomán adták közre Victor Jacquemont francia természettudós Kőrösi Csoma Sándorra vonatkozó leveleit és naplójegyzeteit is, melyek fontos forrásértékűek. A tragikus sorsú, Indiában fiatalon elhunyt francia utazó annak idején felkereste Kanamban a székely-magyar tudóst, s találkozásaikról részletes feljegyzéseket készített.
A tokiói Taisho Egyetem Buddha-kápolnájában áll a magyar Bódhiszattva (eljövendő Buddha/Buda, japánul Bosatsu) azaz Kőrösi Csoma Sándor szobra, ki európaiként először kapta meg ezt a címet. A térplasztikát 1933-ban az egyetem díszünnepélyén avatták fel. A bronzszobor Csorba Géza munkája, és a következő olvasható rajta: Kőrösi Csoma Sándor The Buddhisatwa of the Western World, vagyis: Kőrösi Csoma Sándor, a nyugati világ Bodhiszattvája. Ez annak elismerése, hogy népek, országok, egész kontinensek tudománya ötvöződik Kőrösi Csoma Sándor munkásságában. Olyan távol-keleti országokban is megkülönböztetett elismeréssel nyilatkoznak a „siculo-hungarian” áldozatos, emberfeletti munkásságáról, ahova be sem tette a lábát. Ezek között előkelő helyezést minden kétséget kizáróan Japán vívott ki magának azáltal, hogy az 1933. február-márciusi Csoma-ünnepség keretében a híres ázsiai kutatót a buddhizmus szentjévé avatta. Az eseményekről a Pesti Napló 1933. április 2-i száma adott részletes tájékoztatást.

Nagyon köszönöm Erdős André, Kubassek János és Pereszlényi Zoltán segítségét.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban