Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (139.)

Cseke Gábor: Hadiösvények tegnap és ma: újabb olvasónaplók

(Hargita Népe Könyvek , 2018, a borító Ádám Gyula munkája)

A napló írója feljegyzi a vele vagy másokkal megesett mindennapi történéseket.
Az olvasónapló írója feljegyzi olvasmányélményeit. És ha úgy találja, akkor megosztja másokkal is. A világháló erre kiválóan alkalmas és Cseke Gábor (1941) már régóta műveli ezt a műfajt.
A romániai magyar sajtóban megélt, átélt sok évtizedes szerkesztői mesterségét sem feledi, hiszen az általa is összeállított ujkafe.website portálon nagyon érzékeny szemmel válogat prózai szövegeket, verseket, fotókat. Talán még csak a mozgóképekig nem jutott el, de az összegyűjtött hatalmas anyag így is legalább két alapvető kulcsszó körül rendeződik: az egyik az eredetiség, a másik az esztétikai érték.
Cseke Gábor egykori sajtós riportútjai most, ezen az online felületen, kimondottan szellemi utakká válnak. Olvasmányélmények nyomán talál meg egy-egy érdekes témát és ezeket mind időben, mint térben jóval szélesebb összefüggésekbe helyezi, akár az évszázadok és évtizedek távlatából is kibontva egészen napjainkig. Amelyeket pedig arra érdemesnek tart, hagyományos módon, könyvben is kiadja, hogy az is olvashassa, aki még nem tért át a digitális, képernyős betűböngészésre, vagy mind a kettőt műveli.
A Petőfi Sándor életével és halálával foglalkozó kutatásoktól a Görgey Artúrral kapcsolatos irodalmi művek és más élettöredékek, a körülötte kialakult legendák és mítoszok elemzésén túl, majd az első világháborún keresztül eljut egészen napjaink legújabb népvándorlásainak vizsgálatáig, miközben több olyan területre is kiterjed a figyelme, amelyeket egyáltalán nem, vagy alig ismertünk. Jó fogódzókat nyújtanak mindehhez korabeli naplók, vagy egy-egy kevésbé ismert történelmi személyiség életútja. Mint ahogyan az egykori munkatársaira való emlékezés úgyszintén lehetőséget teremt arra, hogy a közelmúlt éles romániai, erdélyi helyzeteire immár néhány esztendő távlatából, a jelen talapzatáról lehessen visszapillantani.
Aki egy-egy címnél bármelyik témával kapcsolatban kinyitja az olvasónaplót, többé már nem fog semmiféle böngészőben keresgélni: itt ugyanis nem száraz adatokkal, lexikális felsorolásokkal, társadalomtudományi elemzésekkel találkozik, hanem a legtöbbször azzal a roppant olvasmányos változatossággal, ahogyan a legkülönbözőbb szépirodalmi, dokumentum irodalmi, újságírói, publicisztikai szövegek töredékei, szemelvényei járják körül azt a valóságot, amely sokkal összetettebb, mint ahogyan eddig gondoltuk és amelyek mögött egyértelműen a felszínre kerül Cseke Gábor racionális, a közhelyektől és az előregyártott sémáktól írtózó és bármiféle kioktatástól mentes gondolkodásmódja is.
Cseke Gábor még mindig segít fiatalabb újságírói kollégáinak könyveket szerkeszteni. Az erdélyi szépirodalmi-publicisztikai termésből közvetítése révén kerülhetett több kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Semmilyen írásbeli feladatot nem utasít vissza, ha valaki megkéri és immár nyolcvan évesen is részt vesz a csíkszeredai és megyei közművelődési életben. Ráadásul kiváló költő, aki most éppen a vírusra figyel. (…)

2021. február 23.

1 hozzászólás érkezett

  1. Máriás József:

    Kiváló, tömör értékelés

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights