mikor verset ír az ember
görnyedten bámul maga elé
felhúzott lábakkal ül az ágyon
úgy tűnik össze van esve épp

még nem hullott ki kezéből a toll
zsigerből tudja hány a szótag
milyen ritmust dobol a múzsa
vidám v. szomorú dallamra szól

ha versbe öltözik a reggel
a gondolat átlép feletted
nem láthatod merre száguld
milyen szél hullámán lovagol

tünemény ez a menekülés
prózában élsz mellette a házban
kívül rekedsz a sűrűjén –
míg hanyagol, átnéz válladon

nem zárom kerekre a versem
nem vigasztallak sírj csak sírjál
nem eszik olyan forrón a kását
magad mellé visszaálmodnál

2021-01-21