BECSÜLETES SZÁLLODA

Vig Miklóst, az Intim Kabaré tehetséges komikusát vidékre hívták vendégszerepelni. Este érkezett a vidéki városba, s mivel kocsit nem talált, gyalog keresett szállodát. Talált egyet, szobát vett, s lefekvés előtt — szállodai szokás szerint — kitette gyaloglástól poros, piszkos cipőjét az ajtó elé. Reggel, amikor felébredt, meglepetten látta, hogy a cipő ugyanolyan poros, mint tegnap volt. Dühösen hívja a szállodást, és ordítani kezd:
— Tegnap este kitettem az ajtó elé a cipőimet, és reggel úgy találtam, ahogy kitettem, senki egy ujjal nem nyúlt hozzá!
— Hja kérem — válaszolt büszke mosollyal a szállodás —, nem vagyunk Pesten. Itt az aranyóráját, meg a pénztárcáját is kitehette volna nagyságod, ahhoz sem nyúlt volna senki.

Színházi Élet, 1920/15

ELVESZETT AZ OPERETT

Az elmúlt hét egyik délutánján feldúlt arccal, rémülten állított be a New York kávéházba egy közismert fiatal zeneszerző. Nagy Endre törzsasztalának egyik üres székére rogyott le, s olyat sóhajtott, hogy az asztalon álló feketék összetévesztették magukat a Balatonnal. Hullámzani kezdtek.
— Mi történt veled? Mért vagy úgy kétségbeesve? — kérdezte Herczeg Jenő a zeneszerzőt.
— Hogyne lennék kétségbeesve. Ma fejeztem be az operettemet, s az utcán vagy kiesett, vagy kilopták a zsebemből.
Mály Gerő csendesen megszólalt:
— Vagy nem tud zongorázni a tolvaj, és akkor visszahozza a partitúrát, vagy tud zongorázni — s akkor még inkább visszahozza.
Málynak igaza volt. Az operett másnap visszakerült a zeneszerzőhöz.
(De a tolvaj zenei képzettsége sosem derült ki.)

Színházi Élet, 1920/14