Petrozsényi Nagy Pál kisregénye (11.):
EGY TISZTA LELKŰ EMBER avagy TISZTELD APÁDAT ÉS ANYÁDAT!
KÍSÉRTÉSEK
Otthon, lefekvés előtt szokás szerint megnézte a postáját. Hat levelet is kapott, többek között Olgától és Amytől.
Kedvesem János!
Először is tudatom veled, hogy édesapád és én is jól vagyunk. Nemrég jártam nála, és megbízott azzal, hogy adjam át atyai üd-vözletét, plusz egy üzenetet. Lemásoltam, szóról szóra így hangzik: Sokat gondolkoztam rólad, melynek során a köv. elhatározásra jutottam: vásárolok neked egy autót, idővel pedig akár egy házat is, ha Vadkertre költözöl. Egyetlen feltétellel, de ezt nem részletezem, mert nagyon jól tudod, mire gondolok. Amennyiben elfogadod, elég, ha egyetlen szóban, igennel válaszolsz, és én leszek a világ legboldogabb édesapja. Ha nemmel, legyen nem, de akkor többé látni sem akarlak. Quod dixi, dixi: ez a végleges döntésem.
Nem tudom, miről van szó, de nagyon komolynak tűnik ez az üzenet, ezért fontold meg jól, mit válaszolsz. Az édesapád, még ha skót is, jó ember, az meg, ugye, számodra is világos mennyire örülnék magam is, ha ideköltöznél.
Olga
Világos, menne is ő szívesen. De hát nem lehet, rá itt van szükség – állítólag. Úgy meg végképp nem menne, ha cserébe feleségül kéne vennie Soós Olgát. Édes Olgi, bocsáss meg, de Margitot még náladnál is jobban szeretem – írta be a nem-et az e-mailbe, és Amy levelébe kukkantott. Ebben meg az állt, hogy 7-én meglátogatná, ha nincs kifogása ellene. Vagyis holnap – pánikolt be a fiatalember. Dehogy van! Ellenkezőleg: alig várom, hogy lássalak – válaszolta sebtében, és elkezdte lázasan rendbe hozni a szobákat. Először is a könyveit szedegette össze a földről, sarokból, aztán a ruháit, itt-ott egy-két dísztárgyat, melyek szerteszét hevertek a legelképzelhetetlenebb helyeken. Így tett-vett éjfélig, még porszívózott is, amit legjobban utált a világon. Utána végigzuhant az ágyon, és öt perc alatt elaludt.
Másnap délben érkezett egy gyönyörű, opálszínű kocsival. Elegáns kocsi, elegáns nő! Nem túl nagy falat ez neked, öregfiú?
– Csak így, egyedül? Hát a bátyád merre van?
– Halódik, tudniillik náthás, és ilyenkor egész nap ki sem teszi a lábát hazulról.
– Kerülj beljebb, és érezd otthon magadat!
A lány kíváncsian járta végig a szobákat.
– Szép nagy szobák, csak a berendezés elavult. Modernizálni kellene. Meg az asszonykéz is hiányzik, bár a te esetedben lehet, hogy bakot lőttem, más szóval el vagy te nélküle is – élcelődött Jánoska.
– Nem, vagyis igen, hiányzik. De ami késik, nem múlik.
– Konkrétabban?
– Hamarosan megnősülök.
– Frankó! – rezzent össze a karcsú, barna szemű ifjú hölgy. – Aztán mikor, és kit veszel el, ha nem vagyok indiszkrét? – Nyilván Olgát. Milyen hülyeséget is kérdezek!
– Egy kecskeméti tanítónőt.
– Vagyis egy harmadikat – gyújtott rá egy cigarettára.
Már nem akart rendezkedni, és a bútorok, kert sem érdekelték, csak ült, ült, és eregette a füstkarikákat, egyiket a másik után.
– Most haragszol rám? – köhintett a tiszteletes.
– Rád? Magamra, amiért ilyen lökött vagyok. Nem is értem, mi a francot keresek itt!
– Hogyhogy mit? Végeredményben mi változott? Elvégre még barátok vagyunk, szeretjük és tiszteljük is egymást. Legalábbis én így gondolom.
– Ne, ne, ne, közhelyekkel tele van a hócipőm. Akkor nem is zavarlak – ált fel a lány a fotelből. – Kívánom, legyetek nagyon-nagyon boldogok.
– Várj, kérlek, maradj még! Nemrég harangoztak. Bizonyára éhes vagy. Gyere, ebédeljünk meg a vendéglőben!
– Nocsak, itt ilyen is van? Nem kocsmának hívják véletlenül?
– Nem, de ha neked alkalmatlan, el is hozhatom az ebédet.
– Nem alkalmatlan – vett erőt rajta önkénytelenül a makacsság.
A csudába, csak nem ijed meg egy kecskeméti pipitől! Azért is itt marad, és ő megy férjhez Jánoshoz.
– Most pedig sétáljunk egyet a faluban – javasolta ebéd után a férfinak. – Lássuk, milyen helyen él az én mélyen tisztelt barátom!
Fél óra múlva azonban nemcsak elunta, bele is fáradt a sétába.
– Szóval itt vegetálsz. Szörnyű! Öt perc és bejárod a főutcát, színház nuku, se strand, se plaza, se múzeum… – pihegte, és már nem is akart olyan nagyon férjhez menni a lelkészhez.
– Ez van. Nekem sem tetszik, de amint látod, itt is élnek emberek.
– Hogyne. A sivatagban is, meg a jéghegyek között is, mindenütt, amíg csak elvágyunk, de semmit sem teszünk ellene – csúszott ki belőle ironikusan. – Különben mellékes, ez most már kizárólag a te gondod. Ott és úgy élsz, ahogy neked konveniál.
– Én tettem, ha rám célzol, még annak érdekében is, hogy ne vágyjunk el a faluból. De ki hallgat rám, na, ki hallgat? Hisz még azt sem bírtam kijárni, hogy felszámolják, bocs: megreformálják a postánkat. Lehetne itt minden: termálfürdő, multiplex mozi vagy akár múzeum is, mint akármelyik városban, csak persze kicsiben, ha a kormány…
– Hány éves a menyasszonyod, Jánoska?
– Huszonhárom.
– Kis csitri, és… és mennyivel tud ő többet nyújtani neked, mint én tudok? Passz, felejtsd el! Már itt is a parókia, és akár el is búcsúz¬hatunk egymástól.
– Ilyen hamar? Pedig jóformán még ki sem beszélgettük magunkat. No, majd legközelebb, ha én látogatlak meg a cívisvárosban.
– Már miért látogatnál? Megnősültél? Agyő! Te mész jobbra, én balra. Ilyen az élet. De ha akarod, ismétlem: csak ha te is akarod, még itt maradhatok éjjelre – nézett sokatmondóan János zöldesbarna szemébe. – Maradjak?
A fiatalember nagyot nyelt.
– Mint barát, vagy…
Kínosan hebegett-habogott, sehogy sem találta a megfelelő szavakat.
– Mint barát – segítette ki zavarából végül is Amyke.
Beballagtak hát a házba, és úgy elbeszélgették a délutánt, hogy észre sem vették, milyen öreg este lett aközben.
– Köszönöm a társalgást. Rég nem beszélgettem ilyen jóízűt – csókolt kezet a férfi Amynek, bevetette az ágyakat, és mindketten külön szobába mentek aludni.
Alig telt el fél óra, amikor nyílt az ajtó, s a következő pillanatban máris egymás mellett feküdtek. A fiatalember szíve a torkában dobogott.
– E…erről nem volt szó. Kérlek, drága barátnőm, vedd figyelembe, hogy már elköteleztem magamat.
Nem folytathatta, mert a nő vércseként csapott az ajkára.
– Uram, bocsásd meg a bűneit, és szabadíts meg a kísértéstől! – kapkodott lélegzet után Jánoska, és kiugrott az ágyából.
A lány elcsodálkozott. Tudta, hogy a férfi már hivatásánál fogva is mélyen vallásos, ezen-kívül hűséges típus, ami csakis a különlegesen tiszta lelkű férfiak sajátja. Hacsak nem impotens vagy homokos! – sandított gyanakodva a lelkészre.
– Nem tetszem neked?
– Dehogynem, sőt: kívánatos, tündéri leány vagy.
– Még Margitnál is tündéribb? – vetkőzött meztelenre a pap előtt.
A lelkipásztor tekintete forrón simult a hegyes cicikre, onnan a hasára, majd még lejjebb, a bársonyos combok közé.
– Nem tudom. Még sohasem láttam meztelenül.
– Engem sem, de most itt vagyok. Utoljára, mert holnaptól… Na, mi lesz? Leszakítod a rózsát, vagy igazából nem is érdekel?
János ráborult az ágyra, és, szégyen ide, szégyen oda, úgy elsírta magát, mint egy kisgye-ek.
– Na, nyugalom, semmi baj, barátom! Ha nem megy, nem megy, ettől még nem dől össze a világ – simogatta meg a lány a hangtalanul könnyező fiatalembert.
– Kérlek, bocsáss meg! Annyira szégyellem magamat.
– Fölösleges, ez bármely férfivel megeshet. De ne búsulj, majd én kikezellek orvos nélkül is, meglátod – szorította János arcát a melléhez.
– Ki-ke-zelsz? Miből?
– Az impotenciából, mi másból?
– De hát én… Honnan veszed, hogy én az vagyok? – nyitotta szemét tágra Madaras.
– Nem vagy az? Akkor meg mit szégyellsz?
– Hát a gyöngeségemet, amiért azt kívánom, amit nem szabad. Tudom, hogy bűn, és megver az Isten, ha engedek. És mégis kívánom, Isten bocsássa meg a bűneim!
Amy elhűlve meredt a fiúra.
– Oké! Ha így áll a helyzet, rajtam ne múljék. Nehogy még én legyek az a bizonyos kígyó az Édenből. Aludj jól, további kellemes álmokat!
Visszament a szobájába, és lefeküdt. De még sokáig nem jött álom a szemére. Ez lenne az a fiú, akit ő úgy öt éve megismert? Nem, mintha azelőtt istentelen vagány lett volna, de ennyire mintaférfinak sem látta mostanig. Ez nyilván a vallás, teológiai tanulmányok hatása. De hány ember jár templomba, olvasgatja a Bibliát anélkül, hogy különb lenne a Deákné vásznánál! Nos, egy dolog mindenképp bizonyos: ez a férfi megérdemli, hogy tiszteljék – restellte el ezúttal ő magát, miután nem a legtisztább szándékkal osont be este Jánoshoz. Azt akarta, hogy… Mit is akart tulajdonképp? Egy csöppet megkínozni, icipicit megalázni ugyanúgy, ahogy őt is megkínozta, -alázta, amikor felcserélte egy pisis nőcskével. Igen, ezt akarta. És most? Legjobb, ha erre alszik még egyet. Amikor végre elszunnyadt, szinte meg sem moccant délelőtt fél tízig.
(Folytatjuk)