Magány

Bomlik a sötét.
Csodásnak tűnik a nők
felbukkanása.

Dél

Eltűnt árnyékom
magam alatt taposom.
Harang delet üt.

Összetartozás

Nehezen bomlik
darabokra a szikla.
Kőragaszkodás.

Óra

Arcod ráncain
s fák évgyűrűin mérem
az időmúlást.

Változás

Szürkévé festi
szőkeségét az idő.
Ez kétszínűség.

Őszutó

Szemcsés a nap,
mint az elromlott képernyő.
Gyengén világít.

Segélykiáltás

A légyfogóra
ragadt légy zümmögése
segélykiáltás.

Augusztus

Versenyeznek a
falevelek – ki éri el
hamarább az őszt.

Szerelem

Pillantása, mint
a fellobbanó gyufaláng,
ha ujjadhoz ér.

Szokásaim

Rossz szokásaim
mindig magammal hordom:
csiga a házát.

---

*1956-ban született barátunk, hétfő óta, bizony, immár a 70 felé ballag… Erőt, egészséget a folytatáshoz!

Hadnagy József: Szoborból szobor

„Híres leszek én is végül, / Szobromról is szobor készül. / Ráismersz az alakomra. / Kinagyított képem ott van.” (Márton Károly: Önámító vallomás)

Az én szememben máris híres Márton,
s ennek betonalapos az oka:
nem siettetik új kövek, sem várrom,
szobor-nyugodt minden egyes sora.

Ritkán veszíti el öntött nyugalmát,
csupán egyetlen esetről tudok:
nagy, mennydörgő árnyék-madár szaladt át
a járdán, s ő riadtan elugrott.

Gyorsan reagált, és élve megúszta,
hogy élő példa legyen előttünk:
kő az élet, nem ablakok lég-útja
(ide nem világot látni jöttünk).

Igazán csak annyit látunk belőle,
amennyit a vésőnek átadunk
–ahány sor, annyi szobor lesz belőle,
szoborból szobor… saját alakunk…

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ