Hited hídján, szíved nyitján, öled titkán, álmodni szép,
Bennem dobban, benned robban, rám omlóban, a teljesség.
Erdőkön és réteken, magaddal tereled magányom,
Leemeled arcomról a fáradt nyomot, és vágyódom.
Fehér ingű lelkem eléd tárom, moshatod reggelig,
Becsuk a század, röpít az évezred, csillagos égig.
Öleld a rejtelmeket, a földön álom marad minden,
Rózsaszirom, bíbor pírban, hitet keresel Istenben.
És az oltár előtt magadra feszítesz kereszt helyett,
Beleordít bensőd végtelen csendjébe a képzelet.
Égő cigaretta voltál, mikor kidobtak az útra,
Hogy taposson szét a tömeg, nehogy feltámadjál újra.
Felvettelek, utolsó parázs, elrejtlek a szememben,
Körmömre égett az idő, kék füstöd a végtelenben.
Utolsó szívás a csikkből, megáll a rozsdás zsebóra,
Velünk dülöngél tovább, az elmúlás füstös csehója.

(Csernátfalu, 2016. január 30.)

1. Skandikamera:
   2021. március 3. 13:08

   „Egy kis cigaretta, valódi finom,
   oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom.”

   Ezt dúdolom vagy tíz perce…
   :-)