Puha prémek az útszegélyen,
póznán, drótokon,
sapkámra hull egy újabb sapka,
ha érinti őket
röptében egy veréb szárnya –
rég volt, hogy erre jártam,
de bennem a gyermek
még emlékszik, rám kacsint,
csibész-mosolya
maszkom alá lopózik.

Már nem tudom lefogni kezét,
hógolyót gyúr
s az előttem bandukoló
szürke, hatvanas úr
ijedten kapja hátra fejét –
én a felhőket vizslatom,
kezem zsebemben,
magam is túl a hatvanon,
ó, dehogy dobnám őt meg.
Persze a hatéves kuncog
s eltűnik rögtön egy oszlop mögött,
csak pajzán mosolya
marad még sokáig
a maszkom alatt.