Schunk Péter: Ma már mindegy

Lekapcsolta a tévét és lefeküdt. Másnap korán reggel le akarta tudni az egészet. A sorbanállásnak még a gondolatától is borsódzott a háta. Lehúzta a redőnyöket ritkásra, de az ablakokat résnyire nyitva hagyta.

Olvasott pár sort a mobilján és hamar álom nehezedett a szemére. Még hallotta az utcáról beszűrődő zaj- és beszédfoszlányokat, különösen a szomszédasszony zsörtölődő kiabálását:

– Jól van már, hagyd a fenébe, majd holnapra előkerül! Csak nem nyelte el a föld!

Biztosan – gondolta magában és csakhamar el is aludt.

Másnap reggel korábban ébredt, mint az tervezte. Ki is nyomta az ébresztőt. Szokásához híven még az ágyban fekve babrálni kezdte telefonján a facebookot. Az első bejegyzést hatalmasra kikeredett szemmel olvasta végig. „Senki sem tudja, hol vannak!”, „Hihetetlen! Nyomuk veszett.”

Izgatottan görgetett tovább! „Eddig senkinek sem akadtak a nyomára, már a nemzetközi nyomozó szervek is keresik őket.” De ez még 3 óra 34 perckor íródott. Mi a fene történhetett? Kiugrott az ágyból és izgatottan kapott a tévé távirányírója felé.

A közszolgálati tévére kapcsolva döbbenten bámulta az „adásszünet” feliratot. De hiszen ilyenkor már rég adásban kellene lenniük! Tovább kapcsolt egy másik csatornára, ahol rendkívüli híreket olvastak be, miközben körkapcsolásos helyszíni közvetítések váltogatták egymást. Kétségbeesett családtagok, némán és döbbenten maguk elé bámuló ismerősök, kollégák, egy feleség, aki kissé erőltetett módon próbált gyászos képet vágni az őt rendszeresen bántalmazó, zsarnok férje eltűnésének híre hallatán.

Mi történt, míg aludt? Röviden, dióhéjban összefoglalva annyi, hogy a parlamenti választások előestéjén az éjszaka folyamán egész egyszerűen eltűntek a most hivatalban lévő kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők, miniszterek és államtitkárok; és ha ez még nem lenne elég: az új képviselőjelöltek is mind egy szálig; rejtélyesen, tisztázatlan körülmények között. Az érintett személyek családtagjainak, ismerőseinek és munkatársainak beszámolóiból kiderült, hogy semmi jelét nem tapasztalták annak, hogy emberrablá,s gyilkosság vagy egyéb bűncselekmény történt volna. Az eltűnt személyek szó szerint semmi nyomot nem hagytak maguk után. Személyes holmijaik közül is mindössze az tűnt el, ami rajtuk volt.

Ezt követték a nemzetközi nyomozó hatóságok beszámolói, amelyekből kiderült, hogy az ő keresésük is kudarcott vallott és eredménytelenül zárult.

Majd az illetékes helyi szervek megnyugtatták a lakosságot, hogy e rendkívüli és misztikus események abszolút nincsenek kihatással a mindennapi életükre. A tőzsdeindexek meg sem mozdultak a különös hírek hatására, az ország valutájának árfolyama sem mutatott semmi változást, így az emberek sem rohamozták meg a bankfiókokat, hogy kivegyék megtakarított pénzüket.

„Nincs ok a pánikra. A rendőrség, a hadsereg a helyén, az egészségügyi ellátás folyamatos, az önkormányzati szervek változatlanul és zavartalanul működnek tovább. Minden a legnagyobb rendben.”

A piros betűs rendkívüli közleményeket lassan felváltották a szokásos napi hírek.

„Egy Burger King teljesen bezuhant az alatta spontán keletkezett víznyelőbe, majd maga alá temette a rázúduló iszapréteg. Az épületben szerencsére senki sem tartózkodott, így nem esett kár. A katasztrófavédelem már el is kezdte feltölteni a negyven méter mély üreget.”

„Iker zebracsikók születettek a városi szafariparkban. Mindenki nagyon örül”

Nagyot sóhajtott. Hát ennyi?

Békés, derűs május végi vasárnap elé nézhetünk – nyugtázta elégedetten. Kikapcsolta a tévét, a távitányítót hanyagul ledobta a fotelre és visszafeküdt.

2021. március 14.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights