Ez olyan idő, mely tiltotta,
pusztította és elorozta

az érintés lüktető melegét,
klepszidrák, poharak tele részét,
színésztől a világnyi deszkákat,
nézőtérről a zsúfolt sorokat –
csengők nyelvét, firkált padokat,
tanártól a zsenge hangokat,
a szomszédhoz futó ösvényt,
kuktától a fehér kötényt,
a meccset, lelátót s parázs-vitát,
lábak alól a tekergő kutyát –
paptól vitte a tömeg áhítatát,
karácsonytól a gyertyák kánonát,
karmestertől tubák beintését,
kamasztól a lányok fröcskölését –
vásárokon a tükrös szíveket,
ürmösbort s a kacagós szelfiket –
kabátok melléről papírrózsát,
menyecskék szemének lobogását.

Ez olyan idő, mely tépett,
s szétszórt rokoni képeket,
vederből cseberbe lépett,
hizlalt vérszívó férgeket –
de maradt a falak pajzsa,
s falam mögött a szelíd biztonság,
anyám nyelvének súlya,
s a nyelv kövébe vésett adósság.