Fényes olvadás
a múltunk tisztasága.
Emlék sötétül –

…Egészen kicsi hóembert gyúrt kicsi lányom, tenyerében oltalmazón hazahozta , hogy maradjon, nem akarta elhagyni. Ágya mellé tette és nézte – nézte, ahogy olvad  – tűnik, vízzé lesz. Értette ő, hogy melegben a hó elolvad, mégis megsíratta.

Évek múltán egy havas ragyogásban megy egész családunk. Tisztán szikrázik az öröm – Nagy hóembert állítottunk a dombtetőn .
Hazafelé menet még visszanézek, a téli ég finoman öleli körül ,fölvette formáját, a lemenő nap sugarai bearanyozzák .A hóembernek fénypalástja lett, mint egy szentnek…
Azóta látom, hogy a látóhatáron lágyan hajlik az ég, követi gyöngéden, mint engem az emlék, a régen elolvadt szent hóemberünk.

Lejtünk békében –