Csipetnyi föld,
rögeiből
Kodály-muzsika
árad a forró
esti ködben…

Holnap lehet,
hogy későn
ébredek –

hajnalok fia,
gyolcs éj gyermeke.

Az éjszakai körtáncnak
már vége,
Béthel hegyéhez
Indulok véle…

Ott ,
lágy dombok
hajlatán,
völgykatlanok
igézetében,

ahol a
sok–sok
sarlatán
bozót les rám
a karcsú
térben

ott

velőkig
égő
gondban,
tüzek barnuló
hajnalán,

ahol
erdőszéli csendből
nevet ránk
ezüst
árvalányhaj,
s megmar
a kolontos csalán…

Betűláncok,
szófüzérek.

Sintér időt
rejt a holnap.

Hideg, havas
arcok árnyán
vesztegel
az öreg csónak –

hajszol
baljós
gyanakvásom,

hitem helvét,
nem adom fel
népem
nyelvét.

Vastag
kálvinista nyakam
ellenére
sem fordítom
fel a világ

Isten által
rendelt rendjét.

Mindennapos
ideglázban
élek tüzek
lobogásán
Kis-Küküllő
mosolyában…

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ