(a költészet világnapjára)

Nem baj, ha lehull
a tekintet,
ha elsorvad a szem,
mely ma még
látta a folyó fodrát,
csak megmaradjon
a meder s benne
az öröksodrású ár –
az elmés é
és a kis hasas bé
száz év múlva is
ugyanazt üzenje
a nyelvemet értőnek,
amit ma leírtam
neki – mindenkinek.

Ha elakad egy hang,
csak karcolásnyi seb –
a nyelv maradjon épen,
mely újraformálhatja
s a kéz, hogy alakját rajzolja,
ha Kazinczy lámpása
vetne rá figyelő csóvát –

mert mindig volt, aki
a lehullott tollat felvegye.