Nászta Katalin: Szövegnapló – visszafelé – 14/a
Minden napot szeretek
A mai is olyan szép kerek
Március kilenc van
Gömbölyűn ölel a hónap
Az igazság hármassága is
Szépen domborul ma/holnap
Még a rím se erőlködik
Magától igazodik, árad
Nem fárad
Szabadon, kötetlenül járhat
Megszabja arcod, ki megítél
Hallottam reggel
Ez volt az első mondat
mi csúcsára ült a többinek
amik alatta doromboltak
S a nap tudta már
melyik ruháját ölti fel máma
Nem törődött azzal
mit mondott tegnap a fáma
Írja meg más. Akinek az a dolga
Nekem más
Mit a többi ki nem gondolna
Mit fessek zöld színt fent az égre
tükrözi azt úgyis a szél
ha úgy van kedve
nekem a szél szálait kell kibogozni
nem tudja s fogja rajtam kívül
ezt ki s megoldani senki
aztán ha már sikerült
leülhetsz mellém a földre
gyönyörködni
Reggel még azt mondták
hajnali a vers
délben nem illik
csak este szabad sírni
éjszaka volt már
mikor kiderült
senki nem bírta a verset
kordában tartani
ha kedve volt kifutott
minden karámból
ahová gondosnak hazudott
igyekezet
igyekezett bezárni
Ez a ma reggelének
ünnepi étke
de kosztja azoknak
kik lóra sosem ülnének
Már az is póz, ha így kezdem a versem:
Talán
Mikor bizonyos vagyok abban
amit mondani fogok
Nem engedem formátlanul
ki őket a kertbe
ne szedje össze
ha arra járna bármilyen jöttment
Igaz, hogy nem virágzik
sokáig vázában, csokorba kötve
éke lesz mégis életem
történetébe illesztve
Lankad már ereje
a ma reggeli dalnak
– ezt is tudni kell
mikor kell abbahagyni
2021-03-09
apu – te voltál a vers az életemben
anya a szigor
a húg oldalamban a penge
szárnyaltál apu mindig kicsit a levegőben
de csak annyira, hogy kezem kinyújtva elérjelek
anya szigora biztos volt, mint egy korinthusi oszlop
mellette állva mérte meg magasságom
a húgom erőtlenségeimmel szembesített
harcainkban derekam erősítette
fel így nőttem
*
Már akkor tudtam, áldozatot hozok, amikor leültem kérdezgetni pályatársaimat. Abban biztos voltam, kitalálni történeteket nem tudok, nem fogok, nem akarok. De a másokét szívesen olvastam, hallgattam.
Verset azért írtam, mert kifejezni azt, akinek éreztem magam más módom nem volt. A rajz kevés, a dal könnyű, a próza száraz volt. S bennem ismeretlen nedvek-ízek tolakodtak megszületni. A sejtelmek lassan bizonyosságba öltöztek. Nem kell nekem senkit utánozni, csak ha szórakozni, csúfolkodni, nevetni akarok. De senki nem tudott olyan remekül szórakoztatni, mint én, magamat.
Nem törődtem így aztán azzal, mit mondanak rólam mások, bár meghallgattam. Így tájékozódtam a terepen, amin jártam. Olyanok voltak a vélemények, mint az útjelző táblák, nem változtattak rajtam sokat, az úton én jártam. De a figyelmem megragadták. Mégsem tudtam regényt vagy akár rövid novellát írni kitalált személyekről, vagy akár ismerősökről mintázott alakokkal. Hazugnak, hamisnak, kimódoltnak, mesterkéltnek tűnt számomra az ilyen. Frappáns akartam lenni, nagyjából sikerült is. Felhívni magamra a figyelmet így tudtam és ezzel egyúttal emlékezetükbe is vésni. Egy-egy beszúrt, közbevetett mondat a társalgás közepén. Mint a figyelő szem, a tisztán látó és összegezni képes elme: ez igaz. Ez az igazság én voltam.
2021-03-09
Pusztai Péter rajza
2021. március 24. 05:01
Igazságai: rokonszenvesek!
2021. március 24. 09:19
Köszönöm!