Nehéz a dolga a firkásznak, ha városáról – szülő-, vagy lakóhelyéről – kell írnia. Feltéve, hogy ragaszkodik az őszinteséghez.
– És már miért ne ragaszkodna? – horgadt fel az önérzet benne. Azt tartotta, városáról mondja el a kendőzetlen véleményét az ember – „növeli, ki elfedi a bajt” –, ha meg valamiért nem akarja, vagy nem teheti, akkor inkább hallgasson.
Példák hosszú sorával igazolható, hogy a hasonló dolgozatok többnyire pozitív kicsengésűek, azt tudjuk meg belőlük, hogy a vallomástevő odavan városáért, a világ legjobb helyének tartja, sőt: a közepének. Ami, az ő sajátos szemszögéből tekintve, akár igaz is lehet.
Vásárhely számára is lehetett volna a világ közepe, nem kizárólag rajta múlott, hogy végül nem lett. Mint ahogyan Tomcsa Sándoron sem, hogy Udvarhely nem vált New York-ká. Hogy tulajdonképpen mivé is vált az egykori Székelyvásárhely, tetszik-e nekünk vagy sem, s ha nem, miért, arról kinek-kinek megvan a maga szubjektív véleménye. Tényekről, száraz adatokról most szó se essék!
Akkor milyen város is ma Marosvásárhely? Egyesek szerint egyetlen baja van: hogy lakott. Ezt legelőször az 1990-es márciusi magyarellenes pogrom utáni össznépi kijózanodás, az illúziókkal való leszámolás keserű pillanataiban érezte.
A történtek mély, kitörölhetetlen nyomokat martak elméjébe, lelkébe. Ilyen tömény csalódást, elkeseredést, vigasztalanságot sem azelőtt, sem azóta nem érzett. Az 1989 karácsonyán agyonlőtt diktátor idején annak biztos tudata éltette elsősorban, hogy a biológia törvényei Csaura is érvényesek. 1990 márciusában azonban a remény halt meg benne. Akkor úgy tűnt: végérvényesen.
Hetekig csak éjszaka merészkedett ki lakásából, kerülte az embereket, a véletlen találkozásokat azokkal az ismerősökkel, egykori kollégákkal, szomszédokkal, akik a másik oldalon „harcoltak”. Megelégedett annyival, hogy órákig rótta a város elnéptelenedett utcáit, hosszasan gyönyörködött a régi, ismerős épületekben. Az épített örökséget a magáénak érezte, a „személyzettel” viszont sehogy sem akaródzott közösséget vállalni.
Azóta nem sokat változott a helyzet.

Forrás: Szentgyörgyi László: A MONTEVIDEÓI LÁNY. Várdi Lázár feljegyzéseiből. 2021.