Visszatérő lágy harangszó,
tiszta, mint az éj szeme,
hull udvarom árnyékára –
ő a reggel gyermeke.

Kedvem volna verset írni
s harmatízű, halk zenét
hallgatni a derengésben –
a madarak énekét.

De az érem másik arca
jött divatba s furcsa bár,
véres arcú ördögöknek
szól a nóta, áll a bál.

A baj lassan reám telepszik,
de amíg tart a kegyelem,
tekintetem tavaszba bontom
s kertem példásan művelem.

Mert vetni kell az aratáshoz,
s ha a Múzsa megsimogat,
rímet keresek rügybomláshoz
s érlelek fájó sorokat.

Harcban a kibomló idővel
tarisznyát bontok gazdagon,
s földszéli csendem parlagára
terítem tiszta abroszom.