Csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudtam elolvasni Zoltán Gábor Orgiáját. Régóta készülök rá, a lelkes recenziók és barátaim véleménye mind vonzott felé, mégis csak most találtam meg az erőt, hogy megvásároljam és belevágjak.

A Passiót, Mel Gibson nagy port felvert filmjét sem láttam, a reakciókból ítélve azonban az lehet ehhez a könyvhöz hasonló: a szenvedést direktben mutatja, nem kíméli a nézőt.
Gondolkodom, miért lehetett könnyebb olvasmány A nagy utazás, a Sorstalanság, az Ivan Gyenyiszovics egy napja vagy A jóakaratúak. Talán azért, mert mindhárom egyes szám első személyű elbeszélő munkája, aki némiképp tanácstalanul kerül bele a történetbe, vagy ha nem is tanácstalanul (A jóakaratúak főszereplője náci, tudja, mit akar), mégis úgy, hogy egy későbbi perspektívát használ a múltbeli események felelevenítéséhez. Zoltán Gábor könyve Renner, a nyilasok elfogta és általuk segédként használt gyáros tekintetét követi, kameráját azonban végig hűvösen tartja.

Az Orgia rövid, szúrós mondatokban beszél az éppen történő borzalomról: arról, hogy embereket fegyveresek kikergetnek a lakásukból, különféle helyekre visznek, ahol aztán kiverik vagy kivájják a szemüket, megerőszakolják őket, kinyalatják velük a feneküket, és mindezt természetesen a lehető legnagyobb élvezettel.
Az elbeszélés jelen idejű, távolságtartó, az olvasó viszont borzalmas árat fizet azért, hogy kövesse a narrációt: a nyugalmát adja érte. A fegyveresek pékek, páterek, sőt, asszonyok – ha áltattuk magunkat valamivel a patriarchátusban, az az volt, hogy az asszonyok nem olyan fenevadak, mint a férfiak. Hát ebben a könyvben pontosan olyan fenevadak: irigyek, féltékenyek, testileg is tombolni akarnak, például a nyalka Kun páterért sorba állnak.
„A könyv négyéves könyvtári és levéltári kutatásra épül.” – mondja a szerző (313.). A valóságot olvassuk tehát, még ha az egy könyvben mindig át is alakul. „…tetteik teljes körű összefoglalása közel sem található meg a könyvben” – olvassuk a 311. oldalon. Szóval a teljes valóság még ennél is borzalmasabb.
Alkati okokon túl talán azért is iszonyú volt végigkövetnem az Orgiát, mert látom, milyen könnyen fanatizálható egy csomó ember, s hogy csak egy lózung kell nekik, hogy elüldözzenek egy egyetemet, amely semmit nem vétett senkinek; és látom azt is, milyen könnyen forgatható a hit. Mennyivel könnyebb lenne, ha szabadrablást hirdetnének, és a közvetlen érdekek is szerepet játszhatnának? A könyv több szereplője dörzsölt boldogsággal rendezkedik be egy-egy zsidó házban.
„A páter üvölt. / Folytatódik a folytathatatlan.” (309.) Hát éppen ez az, hogy folytathatatlan, és mégis folytatják.
Az elmesélt tettek olyan rémisztőek, hogy az olvasóra tett hatásukat nem lehet elválasztani a könyv mint szöveg hatásától – én legalábbis nem tudtam elválasztani. És a tetteket egyetlen pillanatra sem lehet elkülöníteni a mondatoktól, mint ahogy például a Hidegvérrelben is felháborító gyilkosságokat követ el a két elítélt, körülöttük azonban normális, a jót a rossztól megkülönböztető emberek élnek és nyomoznak utánuk.
Az Orgiában nincs normalitás: a legaljasabb abnormalitás válik normalitássá. „Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán.” Pontosan ez történik itt. Zoltán Gábor könyve nehéz remekmű: mintha egy tükörrel vágnának darabokra. Mert nincs nagyobb önbecsapás, mint hogy „velünk ez nem történhetik meg”. És nem is azzal kezdődik. Hanem azzal, hogy fenevadakká válunk, és alig várjuk, hogy úgy is viselkedhessünk.

Forrás: szerző FB-oldala

A kiadó a szerzőről:

Zoltán Gábor
1960-ban született Budapesten. Első novelláskötete, a Vásárlók könyve 1997-ben, a JAK- sorozatban jelent meg. Ezután egy újabb novelláskötetet (Erények könyve, Magvető, 1999), majd két regényt (Szőlőt venni, Magvető, 2001; Fekete bársony, Jelenkor, 2008) publikált.

Orgia című regényét többéves kutatás után írta meg. A könyv 2016-ban jelent meg a Kalligram Kiadónál, komoly olvasói és szakmai figyelemtől övezve. A kötet az adott évben mind az Aegon-díj, mind a Libri irodalmi díj shortlistjére fölkerült.

2018 tavaszán szintén a Kalligramnál jelenik meg Zoltán Gábor Szomszéd című esszéregénye, amely az Orgia előzményeit és következményeit mutatja be.

„Létezik egy kifejezés a magyar közéletben: „magyarul író író”. Olyanokra találták ki, akik magyarul írnak ugyan, de valami mégse stimmel velük. Vagyis sértés inkább, mint dicséret, de minthogy Karinthy Frigyesre, Szép Ernőre, Kertész Imrére mondtak ilyet, én nem utasítanék el egy ilyen minősítést. Magyarul írni, ez elég nagy kihívás, írni pedig, vagyis olyan szöveget összerakni, amit mások szabad akaratukból elolvasnak, abban a reményben, hogy valamit sikerül megragadni a világ jelenségeiből, az emberek érzéseiből és gondolataiból, az örömeikből és a félelmeikből, úgy, hogy az olvasó valamit megérez és megért mindebből, még nagyobb kihívás” – mondja az író. (Forrás: a kiadó honlapja)