Kétségbeesetten hős akar lenni, az ember. Szegény pára.
Belebukik, törvényszerűen, egyszerűen. A sárba
*
meg akarja írni drámáját, a botrányt
a nő, a céda, a feleség, az irigyelt sztár
prédák
mert többre voltak érdemesek
többet érdemeltek volna – mind
*
a nő megismeri és meghatározza identitását
mint a férfitól függetlent –
ez tragédiája
nem szimbiózisban néz a „tárgyra”
a lényeget: önálló létezését a férfitől
függetlenül nem tárgyalhatja
*
tetten érni a történést, – nevezd csodának – ugyanaz
a lényeg: nincs létezés önmagában
mind Istenből kiszakított lények
a botrány a bárány, az élet
benne ütközöl meg
vagy benne élhetsz
*
Mind repülni akar s azt, hogy megítéljék, de az ítélet pozitív legyen. Ettől kapja szárnyait, nélkülük nem repülhet. Ennek célja pedig a találkozás. Elrepül attól, ami megkötözte, hogy egyesüljön a szabadsággal, ami függetlenséget jelent mindattól, mi addig fogva tartotta. Szabadságra sosem vágyott volna, ha előtte nem lett volna rab. Nincs szükség szabadságra, ha nincs rabság.
A teremtést irigyelte meg valaki a teremtőtől. Valaki, aki csak teremtett lény.

Isten öreg, az angyal szárnyas. A fiú fiatal. Az Istenfiúnál szebb nincsen. Csúnyává lett a teremtésért, hogy megnyerje, megváltsa, visszaadja eredeti rendeltetésének. Ami az emberben szép, az mind Istentől van. Így ül a gyermek Isten ölében. Minden övé. Isten meghosszabbította karját vele. Megduplázta önmagát. Egységbe a bölcsességet, arányosságot, szépséget, erőt így fonta: a szeretet lelkével. A Szellem a szeretet indulata, lényege, valósága.
A szeretet maga a botrány. A botrány maga a szeretet. Önmaga ellenére szereti a halálra ítélt világot, benne teremtményeivel. A teremtettség nem önmagában, hanem elfordultságában bűnös. A féltékeny angyal beoltotta a halállal. Ez olyan egyszerű, hogy a tudás fájának gyümölcsével jóllakott ember már el sem fogadja. Számára ez a szimplicitás a botrány.
A legprimitívebb Isten-ember-kapcsolat ábrázolások pontosabbak a szofisztikált meghatározásoknál. Fekete-fehér, igen-nem, jó-rossz, ez kell – ez nem. A kés szimbólum: elválasztani egymástól a kibékíthetetlen dolgokat. A halál nem békül az élettel – a harc eleve kudarcra ítélt. Az élet győztes. Ne a szemedben bízz, bízz a Lélekben. Egyedül a Lélek tud megszentelni.
Megszentelni azt jelenti – leválasztani a szentségtelentől. Elkülöníteni. Ha a szentségtelen belül van, a kés a szívbe hatol, és új szívet ad – életképeset.
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet…”
„És szívet adok nekik, hogy megismerjenek, hogy én vagyok az Úr.”
Úrságom a mindenség fölötti hatalom. A gazda én vagyok. Ti a szolgák. De én fiakat akarok belőletek. Közületek kiválasztom az enyéimet. Azokat, akik szívcserére szánták magukat.
És nincs már külön a kettő, a kettő egy, mert harmadikként összekötöm őket. Lehetséges, mert a szívemet szakítottam ki magamból, küldtem hozzátok Fiamként. Hogy megismerjetek és megismerjelek. Ez az a hármaskötél, ami egyhamar nem szakad el.

2021-03-12