Keszthelyi György: Napfelkelte

Előbújik hajnaltájt a Nap,
előkecmereg a domb mögül,
elnyűtt az arca, mint az Istené,
megviselt, gyűrött kártyalap.

Rájövök: minden fordulat
új főfedőt akaszt az égre,
átdolgoznak a semmiségbe,
százparancsolat égisze alatt.

Ne bántsátok a pogány napokat!
Időnként vallatják, felkötik
őket – gyötrődnek, aszalódnak –
áthúzzák a jövőkép légterét.