A Zeitgeist (Korszellem) és az Addendum (Kiegészítés) című filmekről

Nemrégiben érkezett az íméles postafiókomba egy linkajánló. Mindennapos dolog, már megszoktam, mily módon osztályozzam a kéretlen felhívásokat. Egyetlen gombnyomással törlöm a viagrareklámokat, a pornóval, szépségplasztikával, hitelajánlattal, egymillió fontos nyereménnyel és kémszoftverrel kapcsolatos üzeneteket. Az ismeretlen feladótól és az „önmagamtól” érkezett ímélek sorsáról villámgyorsan döntök; több figyelmet fordítok viszont az ismerősök leveleire, amelyekbe mindig beleképzelek valamilyen személyes szándékot, és legtöbbször nem alaptalanul. Az összes körlevelet, linket, power point-bemutatót legalább átfutom, még az önjelölt, anonim szerzőknek a barátaim által továbbított világmegváltó bölcselkedéseit is.

Úgy néztem meg a Korszellem első részét, hogy mindössze annyit tudtam róla: egy kedves, művelt barátom biztat engem a megtekintésére magyarázó szavak nélkül, vagyis csupán az elérhetőséget továbbítva nekem. Mennyire a személyes szférában zajló kommunikáció! Mintha egy kedvenc fotót, verset, regényt ajánlanánk a másik figyelmébe cinkosan összekacsintva, ahogyan az internet előtti világ békebeli csendjében. A kedvenc regény viszont miért más, mint egy film? Ha más, nem a médium szerint más, hiszen a már látott kedvenc film is lehet elérhető az interneten, ugyanúgy a regény is. A különbség abban áll, hogy a Korszellem egyik fő terjesztési frontja ez a személyes továbbajánlósdi. Nem arról van szó, hogy már bejáratott, biztosabb kontextust nyújtó közegekben (mozi, könyv, sajtó, VHS, DVD stb.) bemutatott művet tesznek elérhetővé a világhálón is, hanem nyomban a nézőhöz való közvetlen eljutást célozzák meg.

Ez önmagában nem furcsa, hiszen a műkedvelő filmesek kis költségvetésű műveinek olcsó vagy ingyenes megjelenést biztosít a világháló. Ilyen esetekben a premier gyakran a feltöltés és a továbbajánlás. A Zeitgeist viszont profi film, már ami a felhasznált apparátust illeti. Ezt, aki kicsit is járatos a mozgóképes stílusokban és műfajokban, nyomban látja. Ez a film ugyan dokumentarista jellegű, legalábbis stílusában, és az archív felvételeket az átkötő képekkel és a könyvespolc előtti magyarázatokkal összevághatta volna valaki házilag, de itt jól látható a mozigyári, televíziógyári, stúdiós munka eredménye is. Mindkét rész egyébként első díjat nyert Hollywoodban, egy Artisvist nevű filmfesztiválon 2007-ben és 2008-ban. Legalábbis a fim letöltési honlapja szerint.

Nem lehetett kis pénz a különböző televíziós társaságok által készített vagy tulajdonolt felvételek után fizetett jogdíj, de még biztosan ennél is komolyabb anyagi hátteret igényel a saját, nemzetközi honlapok fenntartása. Maga a film letölthető a http://www.zeitgeistmovie. com oldalról, és még több, ingyenesen elérhető videós honlapról. A http:// www.thezeitgeistmovement.com nem kevesebb mint 34 nyelven elérhető, köztük angolul, arabul, japánul és magyarul is. Nem beszélve arról, hogy mindez valamilyen mozgalomként van beállítva, amelyhez kapcsolódik az úgynevezett Vénusz-projekt-szintén külön honlappal: http://thevenusproject.com és még több járulékossal, amelyeket jól érzékelhetően nem rajongók szerkesztenek szabadidejükben, önmaguk szórakoztatásának céljával. Például a http://www.korszellem. hu oldal, amely a mozgalom hivatalos magyar fóruma.

Furcsa ugyanakkor, hogy a film és a mozgalom létrehozói nem eleve ismert szakemberek, személyiségek. Feltehetően ezzel erősítik a látszólagos alulról építkezést. A jövő élettereinek látványterveit ugyan a 93 éves Jacque Fresco építész és futurista tervező készítette, de a film rendezője, írója, narrátora és zeneszerzője egy televíziós szakember, Peter Joseph, akinek az IMDB (http://www.imdb.com) adatai szerint is a Zeitgeist az első filmes munkája. A gyártó egy GMP nevű cég, amelynek szintén csak ez a két film az eddigi produkciója. Professzionális és drága film, szamizdatként tűnik fel. Mintha nem lehetne bemutatni hagyományos mozis vagy televíziós terjesztésben, és csupán az internet cenzúramentességét kihasználva lehetne eljuttatni az emberekhez. Már ennyi elegendő furcsaságnak és ellentmondásnak. Gyorsan ráfoghatjuk, hogy összeesküvés-elmélet, és kész. Hogy mégis másról van szó, ahhoz nézzünk meg műfajilag és tartalmilag a Korszellemet.

A film dokumentumfilmként van beállítva, így beszélnek, írnak róla mindenfelé, azonban mindezt erősen megkérdőjelezi néhány tény. A bemutatott képek és kommentárok egy társadalmi-politikai mozgalomnak a szócsövévé válnak azon nyomban, hogy az addig esetleg tárgyilagosnak vélt leleplező érvelés után a film készítői a projektjükhöz való csatlakozásra szólítanak fel. Az objektivitás nyomban megkérdőjeleződik, amint saját magunkat ajánljuk. „Bemutatom, menynyire nem hatékony az összes mosópor, de az enyém a legjobb, azt vedd meg.” Propagandafilmről van szó, mondjuk ki nyomban. Ezen felül egy brand építéséről, aminek a titkos (hátsó) céljait egyelőre lehet, hogy nem is látjuk pontosan.

Ha a film dokumentum műfajiságát nem is kérdőjeleznénk meg a mozgalommal való összefonódás révén, akkorazt az egyes tartalmi állítások és kommentárok kapcsán megtehetjük. A narrátor vagy az általa megszólaltatott interjúalanyok legalább tucatnyi olyan képtelenséget állítanak, amilyeneket egy átlagos műveltségű ember külön forráskutatás nélkül is leleplezhet. Hadd említsek egy nagyon plasztikus példát: Az egyik interjúalany, egy amerikai jogásznő azt állítja, hogy az amerikai alkotmányban nincs benne, hogy neki adóznia kell, ezért ő évek óta nem is fizet adót. A közteherviselés azonban garantáltan minden alkotmányban benne van. Közmondásos az, hogy Al Caponét gyilkosságért és felbujtásért nem tudták hűvösre tenni, mert nem mert senki se tanúskodni ellene, azonban az adócsalást nagyon könnyű volt rábizonyítani – tanúk nélkül is. Akiknek pontos forrásmegjelölés kell, nézzék meg az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya 1. cikkének 8. §-át: „A Kongresszus hatáskörrel bír adók, vámok, illetékek és járulékok kivetésére, valamint behajtására…” Nos, ha egy dokumentumfilmben (vagy bárhol) egy jogász egy ilyen könnyen ellenőrizhető információnak az ellenkezőjét állítja, ott elég egyértelmű, hogy mindenféle gyanús hátsó szándékot tanácsos keresni.

A Zeitgeist hevesen támadja a vallásokat, azon belül is a kereszténységet. Fő indoka, hogy a vallás tudományosan nem megalapozott. A narrátor viszont, állítása szerint, tudományosan fogalmazza meg fenntartásait. Ennek viszont épp az ellenkezője igaz. Ahogyan az adózással kapcsolatban, ahol nem használ forrásmegjelöléseket, miközben helyenként a tények ellenkezőjét állítja, ugyanúgy a történelmi referenciák és a vallással kapcsolatos adatok ellenőrzéséhez sem ad semmiféle támpontot. Ahol viszont visszakereshetők a szövegek, például a Bibliából, ott pontatlanul idéz, vagy épp az ellenkezőjét állítja, mint ami írva van; és legalább ennyire súlyos, hogy önkényesen, a kontextusból kiragadva, saját téziséhez igazítva félreértelmez szövegeket. Egyik állítása például az, hogy minden főbb vallás a napkultuszból eredeztethető. Ez lehetne ugyan egy filozófiai értekezés tárgya, bebizonyítandó tételmondata, azonban nagyon fel kellene kötnie a gatyáját a szerzőnek, hogy ezt az állítását igazolja. Az öt fő világvallásból három, amely genetikailag is összefügg (judaizmus, kereszténység és az iszlám), a hangsúlyozott linearitással már önmagában elveti a napkörforgás ciklikusságának az elsődlegességét; ezek a vallások a napkultuszt bálványimádásnak tartják. Például Mózes ötödik könyve 17:2-5 része szerint a nap és égitestek imádásáért halálbüntetés járt. Az más kérdés, hogy a napimádó vallásokból bizonyos folklorisztikus és egyben másodlagos elemek átkerültek más vallásokba és fordítva, vagy hasonlók kifejlődtek párhuzamosan, azonban a napimádástól való elhatárolódás több helyen is egyértelmű.

A filmnek már az érvrendszere megalapozatlan. Tudományosságot kérne számon a vallásokon, miközben nagyon tudománytalanul támadja azoknak az egyes ismertetőjegyeit. Szándékosan említek ismertetőjegyeket, hiszen a film nem a vallások fő téziseire koncentrál, hanem bizonyos külső ismertetőjegyekre, amelyeket ő tart fontosnak. A szerzőben – említhetjük a továbbiakban szerzőként Peter Josephet, a forgatókönyvíró-rendezőnarrátort – fel sem merül például, hogy Isten létét módszeresen tagadja, hanem az egész kérdést azzal intézi el, hogy minden vallás egy-egy történet, különösen a kereszténység, ami bizonyos motívumokból tevődik össze, és innen-onnan másolta a „szerzője”.

Erre a szerzőségi kérdésre még visszatérünk, de álljunk meg egy pillanatra a bizonyítási mechanizmusnál. PeterJoseph azt is mondhatná, hogy a vallás csupán metafizikai képzetekre épít, amelyeknek nincs tényalapjuk a valós életben, nem is lehet ezeket bizonyítani, következésképp cáfolni sem kell. De nem ezt teszi, vitatkozik és cáfol mindenfélét, ugyan nem nagy sikerrel. Másrészről az abszolút megkérdőjelezhetetlen tudományos bizonyítás nem is létezik, hiszen még a természettudományos tételek is nyelvileg vannak megfogalmazva, és a nyelv figurativitása, megbízhatatlansága Nietzsche óta idézőjelbe tesz minden, addig abszolút biztosnakvélt fogalmat. Azonban ha el is fogadjuk, hogy léteznek teljesen meghatározott jelentésű, pontos fogalmak, amelyekre építkezünk, még akkor is vannak olyan tények, amelyeket nem bizonyíthatunk, hanem el kell fogadnunk adottnak. Még az egyik legegzaktabb tudomány, a geometria sem nélkülözi az alapigazságok, az úgynevezett posztulátumok vagy axiómák kinyilvánítását. Például a pontot vagy az egyenest nem bizonyítja, hanem empirikusan adottnak veszi. Ugyanígy a vallástudomány is kiindulhat axiómákból. Ha a metafizikait, Isten létezését és a többi alapposztulátumot kiindulásnak veszi, a téziseket már bizonyíthatja – nem kevésbé tudománytalanul, mint bármelyik matematikai tételt.
Különösen szembetűnő az, ahogyan a Korszellem szerzője a keresztény vallást támadja. A többit miért nem? Megemlíti ugyan egyszer-kétszer, hogy a többi nagy világvallás, mármint a buddhizmus, a hinduizmus, a judaizmus és az iszlám, lényegében ugyanaz a napimádó történet, azonban konkrétan, részletekbe menően mégis csupán a keresztény „történetet” támadja. Ez mindenképpen visszatetszést kelthet még azokban a nézőkben is, akik nem gyakorló keresztények, és nem meg-győződésesen vallásosak, hanem csupán a keresztény értékrendű, alapvetésű kultúrában élnek. A szerző abból indul ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok keresztény vallási alapokra építő alkotmánya a bűnös azért, hogy a szabadság országa a 21. század elejére a világ legagresszívebb elnyomó erejévé vált. Arról mélyen hallgat, hogy az Egyesült Államok jegybankját, a többi bankját és általában a gazdaságát nem kifejezetten a kereszténységből érkező magánemberek irányítják. Ők sem a vallásuk jellege miatt működtetik a világuralmukat egyre jobban kiterjesztő „gazdasági bérgyilkos”-rendszert (Peter Joseph kifejezése), hanem mert elszakadtak a vallásuk által lényegesnek tartott értékektől és erényektől.

Peter Joseph állítása, hogy a keresztény vallás teremti meg a feltételeket az emberek ideológiai elnyomására és rabszolgaként való kizsákmányolására, a legképtelenebb vád és a legdurvább provokáció. Egyes egyházak, köztük a keresztény egyházak is bizonyos történelmi korban, szituációban kiszolgálták ugyan a világi hatalmat, azonban mindez a vallás alaptanításai ellenében történt. Épp az a vallás lenne a kizsákmányolás szítója, amelyiknek a legfőbb törvénye a szeretet? Lásd például János evangéliumában a 13:34-35. verseket. Vagy a szegénység. Amikor egy gazdag ifjú azt kérdezte Jézustól, hogy mi hiányzik még belőle, ha a főbb parancsolatokat (a tízparancsolatot) megtartja, a tanító így felelt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj és kövess engem. Az ifjú pedig ezt meghallván, szomorúan elment; mert nagy vagyona volt.” (Máté, 19: 21-22.)

Nem tartom feladatomnak a Korszellem összes teológiai értelmezését cáfolni, hiszen annyit megtettem, ameny-nyit filmesztétaként, szabad értelmiségi nézőpontból kötelességemnek éreztem. A többit bízzuk szakértőkre. Elérhető az interneten egy nagyon mértéktartó, alapos kritika Tóth Károlytól, aki Peter Joseph összes teológiai félreértelmezését és csúsztatását a helyére teszi: http:// www.halado.hu/zeitgeist.pdf Még annyit általánosságban, hogy Peter Joseph a keresztény vallást történetként kezeli, amelynek szerinte minden fontos elemét plagizálták más vallásokból. A vallások egyike sem csupán egy történet, amelyet egy vagy több szerző kitalált vagy átvett valahonnan. A vallások kialakulásában lényeges összetevő a szóbeli vagy írott formában létező tanításokhoz kapcsolódó kanonizáció, és a szövegek, illetve a szokások hagyományozódása. Ilyen értelemben egyetlen vallás sem lehet egynek vagy többnek a plágiuma, hiszen kialakulásuk a közösségeik teljes életén áthatoló folyamat, még ha ez csupán az értelmezésből állna is.

Ha elfogadjuk Peter Joseph feltételezését, hogy a kereszténység csupán egy római kori (császárkori) történet, akkor ez a „történet” az örménynek a plágiuma; ugyanis legkorábban Örményországban tették államvallássá a kereszténységet 241-ben. Ők tehát közel egy évszázaddal előzték meg Rómát.

A vallások közös elemei az én meglátásomban a következőkből adódnak: 1. A hasonló kérdésekre az élet – vagy adjunk lehetőséget több nézőpontnak: az istenek és az emberek – hasonló válaszokat adnak tértől, időtől függetlenül. Például fontos eleme minden nagy vallásnak a szeretet, még ha nem is mindenhol az első helyen kiemelt törvény; 2. Egyes vallások genetikai viszonyban állnak egymással. A kereszténység például ajudaizmus folytatása, az iszlám pedig mindkettőé; tehát az újabbak nem plagizálják a forrásból vett elemeket, hanem értelmezik, folytatják, beteljesítik; 3. Bizonyos történelmi események és azok hasonló feldolgozásai megjelennek több kultúrában is: ilyen például a vízözön.

Még annyit szintén általánosságban a Korszellem valláskritikai rétegeiről, hogy nagyon nyilvánvalóan nem a vallások, vagy inkább egyes vallások egyházai által képviselt valódi negatívumokra hívják fel a figyelmet. Nekieshetne a buddhizmusnak, hogy életellenes, hiszen a főbb buddhista irányzatok szerint az élet fájdalmasságaitól csak úgy szabadulhatunk meg, ha megszabadulunk emberi kötődéseinktől. Vagyis jó buddhistaként emberi mivoltunk lényegétől kell megfosztanunk magunkat. Joggal illethetné kritikával a hinduizmust, hogy a társadalmi mobilitást gátló kasztrendszert támogatja. Mi lehet nagyobb elnyomás, mint ha valakinek a születésétől fogva behatárolt a társadalmi helyzete? Támadhatná a judaizmust a kiválasztottság-ideológiáért, vagy azért, hogy sok követője a civil lakosság ellen folytatott háborúra is feljogosító telekkönyvi kivonatoknak tekinti a saját szent írásaikat. Joggal láthatna agressziót a muszlim vallásban, amelyik a világvallások közül a legmilitánsabb magatartásra készteti számos követőjét. Egykori középiskolai tanárom az idén Nigériában tartózkodott egy ideig, és tanúja volt annak, amikor egy kisváros rendőrségét és a város egy részét olyan muzulmán fegyveresek foglalták el, akik az egész ország erőszakos áttérítésén „fáradoznak”. A keresztény tanok követőinek is szemére vethetné azt a mások szempontjából arrogáns nézetet, hogy csak a saját vallásukat tartják egyedül üdvözítőnek.

A nyíltan keresztényellenes epizódok ellenére a Zeitgeist és folytatása, az Addendum meglepően népszerű a legkülönbözőbb társadalmi és műveltségi közegekben. Figyelemre méltónak találják és továbbajánlják fórumokon, íméleken a radikális jobboldali nézeteket vallóktól a legmeggyőződésesebben szabadelvűekig. Vadul visszatámadó és vagdal-kozó szövegeket sehol sem találtam, még a szabadszájú fórumokon sem. Mindenki talál benne valamit, egy-egy részigazságot, amelyik neki is kedvez, aztán félretéve a rossz érzéseit, továbbajánlja azzal az ambivalens érzéssel, hogy „durva film, de van benne némi igazság”. A „némi igazság” nevetségesen semmitmondó, hiszen a világon bármilyen állításban van „némi” igazság. A némi pedig kevés az egészhez képest, különösen ilyen nagy volumenű leleplező akció érvrendszerében. Mindenesetre a film készítőinek sikerültjól csőbe húzniuk rengeteg gyanútlan nézőt a legkülönbözőbb rendű, rangú, műveltségű és világnézetű egyének közül. Mindenkivel összekacsintva kimondanak a nézőknek egy-egy igazságszeletet vagy rokonszenves kitalációt, amiért ezek az emberek a film önkéntes terjesztőjévé válnak. Mert van benne „némi” igazság.

Érdekes módon, kritika magyar nyelvű újságokban ez idáig nem sok jelent meg a Zeitgeistról. Az erdélyi Krónika cikkírója gyanakodik ugyan a Korszellem nem egyenes szándékait illetően (http://www.kronika.ro/index. php?action=open&res=23995), de nem a film készítőinekatárgyi tévedéseit, ahami-sításait azonosítja és kritizálja, hanem a (szerinte) valószerűtlen következtetéseit. Csakhogy következtetni bármilyen képtelenséget bárkinek a szíve-joga, viszont a tények hamisítása számonkérhető (lenne). Egy gazdasági jellegű internetes magazin pedig a legképtelenebb módon egy az egyben visszamondja a Korszellem tényszerű közgazdasági állításai mellé helyezett legképtelenebbeket is!

http://www. ingatlan magazin. com/8804/Zeitgeist_a_penzt_a_ semmibol_teremtik_az_adossagot_ orokke_nyogjuk_a_kamat_pedig_ural-kodik_felettunk_video

A megfelelő logikai színvonalú kritikai fogadtatás elmaradását nagyon furcsának találom, és összekacsintásként fogom fel a blöffölve provokáló filmmel. Szakfolyóiratok, illetve politikai napi- és hetilapok jól helyre tehetnék a félretájékoztató, csúsztató, hamisító hadműveletet, azonban ettől nagyvonalúan eltekintenek. Összeesküvés-elmélet, ezzel az ürüggyel legyintenek rá, ahogyan a Krónika cikkírója is. Az összeesküvéselméleteknek viszont az az ismérvük, hogy fő állításaik se pro, se kontra nem bizonyíthatóak végérvényesen vagy jogerősen, és így nyílik lehetőség a találgatásokra. Éppen ezért az összeesküvés-elméletek autentikus terepe a fikciós műfajok világa (regény, játékfilm stb.), nem pedig a dokumentumfilmé, aminek álcázva a Korszellem megjelenik.

Többszörös manipulációs réteget látok körvonalazódni a filmben. Dokumentarista stílusban előadott propagandafilm, provokációs indítékokkal. Célja felszínre hozni közvetetten például egy nyílt antiszemita diskurzust. Ez azonban nem sikerült neki. El kell olvasni a fórumokat, és erről bárki meggyőződhet. Másik célja a vallások megszüntetésére irányuló nagyon ostoba vagy inkább számító utópia elfogadtatása. Ez olyan, mint a fürdővízzel kiönteni a gyereket. A film írója arról feledkezik meg – elég gyaníthatóan szántszándékkal -, hogy a vallások egyszersmind az emberiség tapasztalatgyűjteményei is. A vallási szövegek példabeszédei az emberek közti kommunikációt, az együttélést szolgálják. Aki nem ismeri a múltat, a megtörténteket, az arra ítéltetik, hogy újraélje azt minden negatív vonatkozásával együtt. A vallások nem csak tudományosan igazolt elméleti kerettel megtámogatottan fejthetik ki jó (és mellette akár rossz) hatásaikat. Empirikus vonatkozásban a példabeszédek valós szituációra kínálnak használható magatartási és megoldási módokat. Mennyivel szegényebbek lennénk, ha nem ismernénk mondjuk Jónás történetét az Ószövetségből! Vagy az irgalmas szamaritánus példamutató magatartását az Újtestamentumból. Ezt a tapasztalatvilágot megpróbálni elvenni az emberektől eléggé agresszív magatartás. Mi legyen helyette? Jacque Fresco várostervei és esszéi az emberi természetről? Vajon ezek kiállnák a plágium próbáit? Az Addendum végén az „interjúalany” emelt hangon, szinte énekelve hirdeti az ideológiamentességet. Mint egy pap vagy próféta. Ez viszont mint előadói stíluselem eléggé plágiumízű, már ha elfogadjuk Peter Joseph diskurzusát. A Korszellem mint mozgalom maga is egy vallás, csak igyekszik ezt leplezni. Vallás az, ami az élet minden területével foglalkozik, mondják az értelmező szótárak. A Korszellemmozgalom és a Vénusz-projekt ilyen. A látszólagos ideológianélküliség a legveszedelmesebb, bujtatott ideológia.

Fresco abból indul ki, hogy az ember alapvetően jó, csak agyondolgoztatják, és agresszív vallási tézisekkel hergelik. Szerinte ha a megújuló energiaforrásokat elegendő mértékben uralma alá hajtja az ember, akkor megszűnik a munka kényszere, és az egyén átadhatja magát az élet élvezetének. Szép elgondolás, de létezik emberi mohóság is. Ma is sok embernek többszörös az anyagi javakhoz való hozzáférési lehetősége (tulajdona), mint amennyivel képes élni, mégis tovább halmoz. Hogy szintén nigériai példával éljek, a tanárom hallott ott egy helyi uraságról, akinek 160 (százhatvan) felesége volt. És hozzá megfelelő mértékű vagyona, pénze, hatalma stb.

Ha viszont az utópiáknál tartunk, azok kipróbálására találunk szép számmal példát, nem csak az irodalomban, hanem az életben is. Néhány helyen léteztek a közelmúltban, pár helyen még ma is léteznek olyan közösségek, amelyeket nem érint az egzisztenciaharc, és meg lehet nézni, hogyan reagáltak ezek a közösségek és tagjaik az ilyen életkörülményekre. Ajánlom elolvasásra egy norvég újságírónak a hatvanas években írt beszámolóját, aki feleségével és négy kisgyerekükkel öt hónapot töltött egy Szamoa-szigeteki faluban. (Erik Damman: Négy gyerekkel egy pálmakunyhóban) Ugyanúgy egy amerikai pszichológusnak a dél-amerikai jekána indiánok közt a hatvanashetvenes években szerzett tapasztalatait (Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában – A kontinuum-elv). Ezeknek a közösségeknek az élete rávilágít arra, hogy tulajdonviszonyok ott is léteznek, ahol alig vagy nincs is nagyon mit birtokolni. A szamoaiak ambíciója ezen túlmenően gyakorlatilag elhanyagolható mértékű, legfeljebb arra elegendő, hogy énekeljenek, táncoljanak, amikor kedvük tartja. Ez talán még eléggé érdekes is lenne, viszont a Vénusz-projekt ennél sokkal ambiciózusabb emberekkel számol. Fresco tervei sci-fikre emlékeztető városokkal, hiperszuper többéltű járművekkel és az egész világot behálózó tenger alatti mágnesvasutakkal van tele. Mindezt elkészítik a gépek bárminemű emberi munka nélkül? Ne vicceljünk. Ezek a látványtervek egyébként nagyon nyomasztó érzést sugallnak: tele vannak tankokra és páncélos kétéltűekre emlékeztető ágyúcsöves gépekkel. Az első Korszellem-filmnek az eleje és a másodiknak a vége foglalkozik valláskritikával. Az elsőnek a második harmada hasonlít viszont a leginkább egy klasszikus összesküvés-elméletre. Ebben a fejezetben a szerző olyan összefüggésekre következtet, amelyek szerint a Bush-kormányzat hajtatott végre önmaga ellen több terrortámadást, köztük a 2001. szeptember 11-eit is; mindezt azért, hogy legitimálja offenzív katonai jelenlétét a világban saját szűk körének a gazdasági hasznára, illetve a széles tömegek kárára. Ezzel atémával más filmek is foglalkoztak, például Michael Moore Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmje, ami hatalmas szakmai és kasszasiker volt, a szenzációk keltése és az indulatok felkorbácsolása után mégis hamar elfeledték. Még Bush elnök újraválasztását sem sikerült vele megakadályozni 2004-ben.

Az első rész harmadik fejezete szintén egy összeesküvés-elméletre hasonlít leginkább, ám ez sem eredeti Petre Joseph-féle munka, hiszen 1968 óta, az első önleleple-ző írások óta tudunk a világuralomra törő titkos és egyre nyíltabban fellépő gazdasági társaságról. Ennek része a törvénytelen eszközökkel működő, egyébként magántulajdonban(!) levő amerikai jegybank és más, szintén magántulajdonban lévő bankok, amelyek gazdasági befolyásuk révén uralják a világ pénzügyeit, az oktatást, a politikát és a médiát, az emberek tudatlanságban tartásának, a végletekig való kizsákmányolásának céljával. Ezt is be lehet sorolni az összeesküvés-elméletek címszó alá, azonban az embereknek egyre kevesebb közvetlen bizonyíték kell az ilyen típusú agresszió felderítésére, amikor a bőrükön érzik az Amerikai Egyesült Államokból induló pénzügyi válság, az IMF-kölcsön, a kilakoltatások hatásait. Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Nehéz az ilyen népi bölcsességet megcáfolni. A Zeitgeist az égető problémák kimondásával híveket szerez magának, hogy aztán más képtelenségekkel ezeket az embereketjól félrevezesse.

Melyik oldalon áll tehát a Zeitgeist? Vannak annyira ravaszok a készítői, hogy ezt lebegtetik. Világgá kürtölik az adatokat és a közhelyeket a nagy manipulációkról, miközben a vallás tagadásával elvennék az emberektől és főleg az átlagos állampolgároktól az értékrendjüket pallérozó példázatok gyűjteményeit. A Korszellem számos tényt és következtetést logikailag összerakva annak a manipulációs mechanizmusnak a része, amelyet látszólag leleplez.
A film azonban nem úgy leplezi le önmagát, mint például az áldokumentumfilmek. Az áldokumentumfilm vagy annyira képtelen, hogy eleve fikciósként nézzük, mint például az Olajfalókat (Jan Sverák – 1988), vagy a narrátora a végén nyíltan bevallja a becsapás szándékát, mint Az igazi Maóban (Siklósi Szilveszter – 1994). A Korszellem és a Kiegészítése azonban elvárja, hogy komolyan vegyük. Hiába állít igaz és valószínű dolgok mellett éktelen sületlenségeket is, mint például azt, hogy nincs benne az amerikai alkotmányban az adózási kötelezettség, a végén csak felszólít, hogy csatlakozzunk a mozgalmához. Azután ha rákattintunk a mozgalom honlapjára, ott sem jelenik meg a rózsaszínű párduc azzal a buborékszöveggel, hogy „csak vicceltem”.

Az Addendum első fele részletesen foglalkozik a bankok, elsősorban az agresz-szív amerikai jegybank (FED) törvénytelen tőkeképzési trükkjeivel. Teljesen logikus, sőt bizonyítható tényeket állít képtelenségekkel keverten. Azt már a Zeitgeist megtekintése előtt tudtam például, hogy az infláció egyik fő gerjesztője a fedezetlen (jegy)banki pénz kibocsátása, azonban azt, hogy egy házépítésre folyósított kölcsön az átutalások miatt tízszeresen vagy még többszörösen jelenik meg a bankrendszerben, az elég nagy képtelenség. Vagy, ha bizonyos spekulatív számolások alapján mindez mégis kimondható, nem ez (az úgynevezett hitelpénz) a bujtatott csalás fő eszköze, hanem az árupénz megszüntetése, és az új, virtuális, fedezet nélküli pénzzel való törvénytelen visszaélés. Egyszerűbben és magyarul: nem az a fő kizsákmányolási technika, ha egy bank kamatra hitelt folyósít egy magánszemélynek, hiszen az mindkét fél számára előnyös lehet, hanem az, ha például valamilyen trükkel elvonják a pénz értékét. Ilyen nálunk a hitelek devizaelszámolása, és ezzel párhuzamosan a forint leértékeltetése. Ha azt állítom, mindez tervszerűen történt, akkor engem is összeesküvés-elmélet gyártásával vádolnak. De nem teszem, írják meg és indokolják meg mindezt (és remélem, meg is teszik) pénzügyi szakemberek és oknyomozó szakújságírók.

Még nagyobb képtelenség a Korszellemben elhangzók közül az az állítás – és ennek utánanéznék, csak nem tudom hirtelen, mi módon, már az óceánon innen-ről -, hogy egyJerome Daly nevű amerikai férfi 1969-ben pert nyert a bankja ellen, mert az elismerte, hogy a pénz, amelyből a kölcsönöket folyósítja, nem létezik, csak virtuális elszámolásban, és ezt az elszámolást is törvénytelenül hozta létre. Ha ez valóban igaz lenne, akkor a per prece-
densértékű lett volna, és e sorozat végén megbuktatták volna az egész amerikai bankrendszert. De nem így történt. Nem alaptalan feltételezés, hogy a Korszellem narrátora és interjúalanyai azért állítanak ilyen képtelenségeket, hogy a gyanútlan embereket normaszegésre késztessék. A példák bemutatásával elért bujtatott és közvetett felhívások: „Ne fizess adót, mert nincs benne az alkotmányban!” „Ne fizesd vissza a hitelt, mert azt nem létező forrásból adta neked a bank”! Aztán jönnek az ÁtlagJeromosok, akik nem fizetik meg az adót és a hitelt, aminek következményeként aztán elárverezik a házukat. Mindezt azért, mert őket félretájékoztatták egy érdekes filmmel, ők pedig nem néztek utána a forrásoknak.

Jerome Daly valós vagy kitalált ügyét hosszasan megtárgyalják az internetes fórumokon. A vélemények az ebben a témakörben megszólalóknál sokkal szélsőségesebbek és indulatosabbak, mint a teológiai kérdések esetén. A hozzászólásokban röpködnek a lóalkatrészek és a kipontozható jelzők, azonban az igazsághoz engem egyetlen hozzászólás sem vitt közelebb. Senki sem tudta bizonyítani vagy cáfolni, hogy Daly története valóban igaz-e, és ha esetleg mégis igaz, annak van-e empirikus relevanciája a magyar hitelszerződési viszonyokra.

A Korszellem fő trükkje, hogy komoly tényeket mutat be sületlenségekkel vegyesen, azért, hogy a végén egyiket se vegyük komolyan. Leleplezi például a világnak diktáló bankárokat, mert a telekommunikáció és az internet okozta információs robbanások után már nem lehet titkolni, honnan fúj a szél a gazdasági agressziók sorozatainak hatásait illetően. Az igazságot el kell mondani, hogy az emberek információéhségét kielégítsék; hogy lehűtsék a kedélyeket azzal, hogy a kárvallottak kidühöngik magukat. Olyan funkciót tölt be a Korszellem, mint amilyet például a kabaré a puha diktatúrákban. Lehet szidni a vezetőket a bajokért, és ez a szólásszabadság mintegy szelepként levezeti az indulatokat, így a tömegek békés, terelgethető birkanyájakká alakulnak át újra meg újra a számukra megrendezett szessziók után. A leleplezésekről később pedig el lehet mondani, hogy nem többek összeesküvés-elméleteknél, hiszen annyi képtelenséget tartalmaznak.

Világméretű gazdasági agresszió empirikus tapasztalataink szerint márpedig létezik, ami olyan erős, hogy azönmagáról szóló kritikai diskurzust is uralja vagy legalábbis uralni akarja. Úgy lép fel, mintha kiadna valamit a hatalmából, amit azért tesz, hogy más eszköz híján megtartsa a hatalmát. Kihasználja a gyanútlan, forrásoknak utánanézni nem óhajtó embereket, akik a nekik tett, számukra kedvezőnek tűnő kritikai gesztusokért cserébe továbbajánlják a propagandafilmjüket, mert „van benne némi igazság”. Ez a propagandafilm azonban relativizálja a valós problémákat, semmissé teszi őket azzal, hogy sületlenségekkel és hazugságokkal egy kupacban említi. Mindemellett igyekszik rábeszélni a nézőket, hogy dobják el az emberi tapasztalatkincset őrző vallást; és helyette egy mozgalomnak nevezett, valójában mű- és álvallásnak minősülő futurisztikus nihilbe irányítja őket – közvetlenül a személyes szférából, a továbbajánlott linkeken keresztül.

Forrás: www.filmkultura.hu

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ