JÁRVÁNYOK

A konstantinápolyi pestis (542-544)

„Az áldozatokon ugyanazok a tünetek jelentkeztek, hirtelen magas láz, hallucináció, duzzanatok a hason, az ágyékban, a hónaljon, a fültövön, hihetetlen szomjúság, ami néhány nap múltán halálhoz vezetett” – e sorokat Prokopiusz történetíró A háborúk históriája című művében jegyezte fel, aki saját szemével győződhetett meg a Konstantinápolyban 542-ben dúló, – feltételezések szerint – bubópestisjárvány borzalmairól.
Az első megbetegedéseket az egyiptomi Péluszion kikötőben észlelték, ahonnan aztán elterjedt a Földközi-tenger egész vidékére. A betegség olyan méreteket öltött, hogy becslések szerint végül – az akkori mediterrán világ központjának számító – Konstantinápoly lakosságának közel a 40 százalékával, az Alpoktól délre eső európai területek lakosságának 20-25 százalékával végzett. A járvány súlyos hatást gyakorolt a társadalomra: városok néptelenedtek el, nem volt, aki megművelje a földeket, a termés elrohadt, szünetelt a kereskedelem, éhínség ütötte fel a fejét. Nem volt miből adót fizetni, az állam súlyos pénzügyi gondokkal szembesült, és így hosszú távon hozzájárult a birodalom erodálásához.
A korábbi időkből is feljegyeztek hasonló tünetekkel járó, ám inkább tüdőpestisre utaló járványt. A történetíró Thuküdidész az első peloponnészoszi háború idején számol be az Athénban Kr. e. 430-426 között dúló betegségről. A háborúskodásból fakadóan túlzsúfolt városokban a pestis gyorsan terjedt – írja -, több tízezer ember lelte halálát, ez végzett Periklész athéni államférfival is. Rómában Marcus Aurelius Antonius császár uralkodása idején szedte áldozatait, a kórt a pártus birodalom ellen folytatott hadjáratból hazaérkező katonák terjesztették, maga az uralkodó is ebben hal meg 180-ban.

(Következik: Európai pestisjárvány)