– Szép ez az utca tavasszal. Kora reggel olyan üde. Az imént még esett, most a borún napfény szitál át, a házak halvány színű falai felragyognak. Virágoskertjeikből árad a zöld és kék – lila árvácskák rebegnek csillogón, telt tulipánok, szivárványzó jácintfürtök hűvös virágtüzben… Nem sietek. Mintha csipketerítő lebegne, galambraj hullámzik fel–le. És akkor hirtelen állok meg. Pontosan lábam előtt egy lefejezett gerle. Halvány rózsaszínbe játszó hamvassága mintha még élne – véres nyakcsonkja pecsétet nyomott a kőre. Szívemben döbbenet. Egy galamb!

A vonat lassan-lassan indul. Döcögve megyek tovább. Hullámzik fel–le a galambraj. Ez itt egy állomás volt.
Most minden a levegőben. Az ég fordult. Szemerkél az eső.

Elring messzire
halvány rózsaszín felhő.
Madárhalál volt.