Európai pestisjárvány (1346-1352)

Európa lakosságának legalább harmada, mintegy húszmillió ember vesztette életét a középkori nagy pestisjárványban, amely nagy valószínűség szerint Ázsiából – talán a Góbi sivatagból – a kereskedelmi útvonalak mentén érkezett először Szicíliába. Hihetetlenül gyorsan terjedt: Itáliából Franciaországba, illetve Spanyolországba, másrészt a Rajna mentén északra fertőzött tovább, és elérte Angliát és Írországot is. A Duna mentén először Ausztrián majd Magyarországon söpört végig, megjelent Skandináviában és Baltikumban. Eljutott Grönlandra is, ahol a teljes lakosságot kiirtotta. Az Európa nyugati felén 1350-ben váratlanul megszűnt pestis 1351-ben csapott le Oroszországban. A pusztítás – Európa egyes helyein a lakosság kétharmada is áldozatul esett – azért is lehetett olyan nagy, mert már megindult a városiasodás. A 18. század előtti idők legveszedelmesebb fertőző betegségének tartott – a sötét színű kelések miatt – fekete halál esetében helytelenül úgy vélték, a patkányok terjesztik a kórt, holott a baktérium emberről emberre is terjed. Bár a pestist európai betegségnek tartották, a járványok általában nem a kontinensen kezdődtek. A legnagyobb fertőzésekről szóló legkorábbi feljegyzések Ázsiába vezetnek, a járvány 46-ban kiirtotta Mongólia lakosságának kétharmadát, Kínában pedig 312-ben és 468-ban is hatalmas területeket tett lakatlanná. Középkori feljegyzések szerint egyébként az európai nagy pestisjárványt az is okozhatta, hogy a Krímben 1346-ban a Kaffa (mai nevén Feodoszija) várát ostromló tatárok a pestisfertőzésben meghalt társaik holttestét hajítógépekkel belőtték a várba. A védők ellenállását megtörte a kialakuló járvány, a túlélők pedig hajóikon elvitték a Földközi-tenger térségébe.

(Következik: A nagy kolerajárvány)