Van már a nárcisznak sárga bóbitája,
eső sárba tapossa,
fagy fehér permete betakarja,
de délre a nap e szennyet kimossa.

Húsvét van, a nagy út könnyei felszikkadtak mára,
felszikráznak a fények,
értéküket elveszítették, teherré lettek az aranypénzek,
a sötét olajfák ágai közt elhalt a sikoly,
az út kövei, ahol végigment a király, vállán
napsugárból szőtt palást helyett kereszttel,
kaviccsá szelídültek,
elnémult a Koponyák hegye,
elvonultak a köröző héják, sirályok, varjak,
az ácsok összeszedték szerszámaikat,
a vasszegek visszahulltak a földre,
a rimánkodást fölváltotta szelek süvöltése,

van már a keresztnek hárfa hangja,
a népek csodálkoznak, kufárkodik a balga,
a tegnap még eleven kereszt ma
fajdalmainkat elkiabálja,
és van már a tavasznak koronája,
van már a nárcisznak virága.