A nagy kolerajárvány (1817-1837)

A kolera lett az emberiség történetében az első globális betegség, a 19. század első felében több hullámban jutott el a világ szinte minden részére. A kórt 1817-ben Indiában, a mai Bangladeshez tartozó Jessoréban észlelték először. Arról nincsenek pontos információk, hogy hány indiai életét követelte akkor, de biztosra vehető, hogy százezrekben mérhető az áldozatok száma. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az ott állomásozó brit csapatok katonái közül mintegy tízezren haltak meg a kórban, amely gyorsan elindult „világhódító útjára”. Előbb Ceylonban jelent meg, aztán kikötőről kikötőre vándorolva jutott el a Földközi-tengerig, a szárazföldön pedig a kereskedelmi utakon terjedt Kína irányába, illetve Perzsián és a Kaukázuson át a Volga Kaszpi-tengeri torkolatáig, Asztrahánig, onnan pedig egészen Nyizsnyij Novgorodig, de 1823-1824 kivételesen hideg tele megállította, és Európa egyelőre megmenekült a járványtól. 1826-ban azonban újabb hullámban támadott. Ugyancsak Perzsián át hurcolták be az arab országokba. 1831-ben Kairóban például egy nap alatt 30 ezer embert ölt meg a fertőzés, amely 1830-ban jelent meg Moszkvában, és a következő évben továbbterjedt Oroszország nagyvárosaira, Lengyelországra, Magyarországra – itt akkor 456 ezren haltak meg -, Németországra. A szigorú óvintézkedések ellenére Angliában is megjelent a kolera, méghozzá 1831 őszén először Sunderlandben, aztán 1832-ben Londont, Walest és Skóciát is elérte, 31 ezer áldozatot szedve. Írországban 25 ezer ember halálát okozta a járvány, amelyet még ugyancsak 1832-ben ír bevándorlók hurcoltak be Kanadába és az Egyesült Államokba, ahonnan tovább terjedt Latin-Amerikába, Brit hajókon érkezett a kolera, 1833-1837-ben a francia, a spanyol és a portugál kikötőbe.

(Következik: Spanyolnáthajárvány)