Spanyolnáthajárvány (1918-1920)

Albert Gitchell szakács volt az Egyesült Államokban, a kansasi Fort Riley katonai támaszponton, ahol 1918. március 11-én 40 fokos lázzal jelentkezett a gyengélkedőre. A feljegyzések szerint így ő vált a történelem eddigi legsúlyosabb influenzajárványának, ha nem is az első áldozatává, de az első regisztrált fertőzöttévé. A magas lázzal és köhögéssel járó betegséget az amerikai expedíciós hadsereg magával vitte Európába, ahol a kór először a lövészárkokban és barakkokban összezsúfolódott katonákon, majd az első világháború megpróbáltatásai miatt legyengült polgári lakosságon is futótűzszerűen átszáguldott. A járvány a nevét onnan kapta, hogy spanyol lapok röpítették először világgá a tömeges megbetegedések hírét. 1918 nyarán, vélhetően egy mutáció nyomán egy új, a korábbinál sokkal végzetesebb vírustörzs jelent meg egyszerre három helyen: a franciaországi Brestben, az egyesült államokbeli Bstonban és a libériai Freetownban. Mindhárom fontos kikötőváros volt, és a járvány ezzel  a fordulattal vált globálissá és halálossá, hiszen már nemcsak a világháború  elsődleges hadszínterének számító Európában, valamint az Egyesült Államokban szedte áldozatait, hanem mindenütt, ahová a közlekedési útvonalakon behurcolták, Új-Zélandtól Indiáig, Latin-Amerikától Dél-Afrikáig. A spanyolnátha  1920-as kifulladásáig az Egyesült Államokban 675 ezer, Nagy-Britanniában 200 ezer, és Magyarországon is több tízezer halottat számoltak össze. Míg a korábbi influenzajárványokban a halálozási arány a fertőzöttek körében 0,1 százalék alatt maradt, addig a spanyolnátha esetén elérte a 2 százalékot. Az áldozatok számát a kortársak 20 millióra tették – már ez is több volt az akkoriban csak „nagy háborúként” emlegetett első világégés összes áldozatánál -, ám az azóta végzett kutatások a 70 milliót sem tartják elképzelhetetlennek.

(Következik: Világméretű influenzajárvány)