Felismerésem szoborparkjában eltévedek,
Mennyi kővé dermedt illúzió, keresgélek.
E földi létnek ígérete, de tiltása is,
Csonka gondolatok, szilánkok, ez a katarzis?

Mivé lett a nagy egész, hangom tépik a szelek,
Zord sziklák szaggatják visszhangom, meddig létezek?
Tudom, hogy a részben ott az egész, kötöz az ész,
Hol megtörsz, ott én is szétesem, elcsábít a vész.

Melyik az a titokzatos erő mely eltaszít,
S melyik az, mely örvényként mindent újra egyesít?
Darabokra esve álmodom a nagy egységet,
S az egységből, szórom a résznek a békességet.

Tükröződöm könnycseppjeid gyémántjában, s égek,
Tükröződj szívemben, hogy csillag legyél az égnek!
Hol van a hit, hogy benned ott van az örök minden,
Higgyem-e a teljességed mindenféle szinten?

(Szováta, 2018. október 13.)

1. Saszet Éva:
   2021. április 10. 16:36

   Minden alkalommal örömmel, szeretettel olvasom verseidet, mindig az az érzésem, egy kicsit felfedsz vele önmagadról, a háborgó, bizonytalan, önmagátkereső vívódó lélekről, aki botladozik valamilyen tántorgó, felröpülő, zuhanó keresés en, önvádaskodó, marcangoló fakír önsanyargatásban. Mindig egy másik részecskéje annak a terjedelmes, szép, mélyen emberi valóságnak, amit ismerünk, szeretünk, ami jellemez.Fontosak ezek a megnyilatkozások,köszönöm.
   Ma olvastuk el a BL-ban a cikket Brassóról, amelyben Jóska bácsi emlékei alapján mutatod be a II. világháborús bombázást. Nagyon jó gondolat volt megszólaltatni, amíg még teheti, mondja el az emlékeit, te írd le, értékes közlések. Nagyon tetszett a cikk,ezt is köszönjük??

2. Doniga Lenke:
   2021. április 12. 08:20

   Igen „Higgyed a teljességed mindenféle szinten”, mert Te is a Forrás, az Isten, a Teremtő, az Egység egy SZIKRÁJA vagy. Egy a milliárdok közül.