Hátra tett kézzel

A cserkészet, az jó volt különben, Sándor bácsi még aput is helyretette, ahányszor megjelent beállítva, és megpróbált szerepelni. Egészen jó csapat alakult ki Zádonyon, abból a nemzedékből színészek, ügyvédek, írók, stand-uposok lettek. Tudták, hogy otthon majd az vár rájuk, ami mindig, mégis jól esett, hogy legalább azt a néhány órát többé-kevésbé nyugodtan tölthetik. A teljes nyugalomról már rég nem álmodoztak, azt másoknak ajándékozta az élet.
Zsilétát Irén néni is szerette, Sándor bácsi felesége. Akadt, akiket vonzott az a szeleburdiság, amely sokakat taszított. Olykor úgy tűnt, a nagy költő városában a legkispolgárabb kispolgárok élnek, akik pontosan tudják, milyennek kellene lennie egy kislánynak, de nem törődnek azzal, hogy honnan jön, és miért alakult olyanná. A zsenialitást dicsérték, de ha élt volna még, a zseninek is hátra tett kézzel kellett volna ülnie a nagy hagyományokkal rendelkező iskola padjában, ahol később Zsiléta tanított, persze piros kalapban.