Ebola (1976)

Az Ebola egy lassú vizű, békés folyó, valahol jó mélyen a Kongói Demokratikus Köztársaság – az egykori Zaire – trópusi őserdejében. Neve mégis a 20. század egyik legfélelmetesebb járványaként vált ismertté, a partjai mentén lévő településekről indult ki ugyanis a halálos kór. 1976 őszén Zaire északi és Szudán déli, de egymástól távol lévő részén fekvő falvakban, Jambukuban, illetve Nzarában és Maridiban egyszerre jelentkezett egy rendkívül gyors lefolyású – az egyes országokban 90, illetve 40 százalékban – halálos végű járvány. A helyi kórházakban a betegeket sterilizálás nélkül fecskendőkkel kezelték, ami tovább gyorsította a kór terjedését, és az ápolók és orvosok egy része meghalt a fertőzéstől. A betegség tünetei meglehetősen feltűnőek: heveny vérmérgezés, fejfájás, láz, erőteljes hasmenés, kiütések, véres hányás, külső és belső vérzés, hámlás, veseműködési zavarok. (…) A kezelés lényegében abból áll, hogy a beteget nyugalomban kell tartani, és ha elég erős a szervezete, akkor legyőzi a kórt. A vírus a kitörésekor megfékezhető, mivel viszonylag lassan terjed… Csak annyi bizonyos, hogy levegőn át nem fertőz, a beteg vére, testnedve terjeszti. A vírus feltételezések szerint fertőzött majmokról terjedt az emberre, a helyiek ugyanis rendszeresen fogyasztanak majomhúst. A kérdőjel alakú Ebola-vírus a későbbiekben Közép-Afrika több országában – így Elefántcsontparton és Gabonban – is felütötte a fejét, legutóbb 2001 októbere és 2002 februárja között 73 halálesetet jegyeztek fel. A körzetben rendszeresen találnak ebolával fertőzött gorillákat és csimpánzokat, melyek közül az utóbbi hónapokban is több százan pusztultak el a járványban, amely a fertőzött állattal minden esetben végez. Az afrikai őserdőkben a majmok legnagyobb ellensége – a terjeszkedő ember mellett – az ebola.

(Következik: az AIDS)