hát eljött ennek is az ideje
lehull szemedről a hályog
nem magyarázkodsz
se prózában se versben
mi írva volt már a láthatáron

beteljesül az ígéret
mind pusztul aki elárult

nincs szükség alanyra állítmányra
világos minden mint a nap
omlik a lepel az önzés szobráról
az élet szabad
s ki megtagadtad
magán – magadon kívül hagy

2021-02-14

*
Nem elég írónak látszani, annak is kell lenni. Nem elég megírni egy kort. Rá is kell látni. És szenvedéllyel, abba nem hagyva, bármi jön. Megszállottság kell ehhez is, ami gyakorlatilag elvon az életedtől. Péter I. Zoltán monumentális könyvéről olvasom a hírt a Káfé-főnixen. Milyen szerencsém van, hogy Székedi Ferencnek dedikálta, aki hírt is adott felőle. (Aki ennyi könyvet írt, mikor volt ideje másra?)
Adyról a Litera-Túra Művészeti magazinban is cikksorozatot olvashatok Rencsisovszky Katalintól, az Ady-rajongótól. Kiváló, szórakoztató, jól dokumentált. Már régóta írja őket. Ady élete kifogyhatatlan kincseket tartogat számunkra, s R.K. avatott értője.

*

Amikor először „feljöttem” a fészbukra, nem vonzott. Úgy voltam vele, mint a hirdetésekkel, szórólapokkal, amivel megtömik a postaládát – megéred kidobni őket. Aztán feltűntek értékesebb írások, de elhűltem a kommentek merészségén, riasztott is, mintha egy zsibvásárba kerültem volna, de tényleg. Aztán szűrtem.
Ma már nem is versenytársa a nyomtatásban megjelenteknek – legyűrte őket. Vállalkozások, politikusok, irodalmi lapok, kiállítások – már a pandémia előtt felköltöztek. Olyannyira, hogy a szemfülesek – mint pld. a legfiatalabb korosztály – pénzt is kereshetnek vele.
Angol alapnyelvű, nyilván, nem ért a finomságokhoz, pláne a magyar nyelvhez, ezért állandóan felkínálja a kereseti lehetőségeket az én oldalamnak is és ha nem fogadom el, azzal büntet, hogy „láthatatlanná” teszi, csak ritkán engedi közszemlére. Nem képes felfogni, hogy a versért még nyomtatott formában sem nagyon szeretnek fizetni, könyveket sem gyűjtenek, csak az erre rászokott mániákus olvasók, azok közül is kevesen. Nem népszerűsíthetem a „terméket”, mint fogyasztásra alkalmas csemegét. Ráadásul ez nem is létszükséglet, lehet élni nélküle. Csak sokkal szegényebben.
A fész alapjaiban nem változik, továbbra is nagy piac, mindenki ott állítja fel standját, ahol akarja, azt gyűjt maga köré, akiket oda tud vonzani, s ha odatéved valaki, akinek nem kell a portéka, az odébb áll, megjegyzéssel, vagy anélkül. De kialakult az a szegmens, aki ráállt a beszólásokra, mint tüntetéseken a bajkeverők. Ezt kivédendő alakultak a privát csoportok. Abból is rengeteg van. Ha minden meghívásnak eleget tennék, akkor folyton a legfrissebb információkkal bombáznának a felugró ablakok, mindegyikből. Már azzal is, hogy lájkoltam némelyiket, kénytelen vagyok napközben a hirdetéseikkel birkózni.
Mindenre van megoldás, munka közben ki lehet lépni a felületről. Csak mikor belépsz kezdheted a takarítást: ezt olvasom, ezt nem, erre most nincs időm, azt majd később… és nem megy. Mert nem vagy káptalan. Legalábbis én. Elnézést sem tudok kérni az egész világtól – maximum egy versben -, hogy nem foglalkozom minden hajszálvékony szeletével. Elég nekem az is, amit fel akarok dolgozni belőle.
Viszont egyre jobb oldalakra, írásokra bukkanok. Tényleg felköltözik a művészet az éterbe.

*

Befejeztem Bereményi könyvét, várom a folytatást. Végül is nem kell túl nagy feneket keríteni az írásnak. Írd, ami jön. A jó életrajzi regények egyik ismérve. Majdnem mind így készülnek. Minden gátlás nélkül. És akkor úgy érzed együtt töltöttél egy baráti hetet egy remek íróval, akiről kiderül, emberből van ő is. Vida Gábor is ezt írja az Egy dadogás történetében, hogy tulajdonképpen magáról írt mindig. Persze, jó előadónak kell lenni hozzá, tudd, mennyit bír elviselni egy adott helyzet ecsetelésekor, aki olvas. Csak mértékkel. De mikor elkap a vallomás lendülete nem számolod a mondatokat, sorokat, írod, ami jön, és a történet hulláma magával ragadja az olvasódat.

2021-02-15