Pólóban lett nagylány

A temető, az egyértelmű volt: ott csak a halottak éltek, azok pedig nem árthattak. Ahogy ott festett, pólóban a kripták között, még a böhöm unokatestvére is megcsodálta, mert ő félt abban a hangulatban. De hát Zsiléta nem félt semmitől, borotvapengével vagdosta magát, és még mindig nem fájt. Ahhoz képest, amiket megélt, nem fájt semmi.
Amikor pólóban, akkor már nagylány volt – ettől aztán megijedt valóban. Senki nem beszélt arról, hogy mit jelent lánynak lenni, ő pedig rémüldözött, amikor megjött az első havija, és azt hitte, elég, ha ránéz egy fiú, már teherbe is fog esni, és apu megöli. De ha nem öli is meg, minek még egy gyermek ebbe a siralomvölgybe?!
Úgyhogy kíméletlenül nyers lett a fiúkkal, hogy eszükbe se jusson őt szeretni vagy akár csak udvarolni neki, télen a jéghideg parkban adott nekik találkát, ha már sehogy sem kerülhette el a kedvességeiket, dermedt kézzel lapozta a rajzait az a srác is, aki szintén festőnek készült, aztán kiment Magyarba. Azt mondta neki, tehetséges, és abban a helyzetben kizárólag őszintén beszélhetett.

1. Skandikamera:
   2021. április 13. 08:57

   „A temető, az egyértelmű volt: ott csak a halottak éltek”

   Szép kis életük lehetett… Tehetek róla, hogy a „Lent a temető árkában/három hulla kuglizik” kezdetű dalocska jut eszembe?

   :-)

2. Demény Péter:
   2021. április 15. 06:33

   Dehogyis, mindenki úgy olvas, ahogy az alkata diktálja. Amikor a magyartanárunk azt bizonygatta, hogy Tóth Árpád „halkszavú” költő, két legvidámabb osztálytársnőm „halszagúnak” hallotta, és görnyedeztek a röhögéstől :)

3. Skandikamera:
   2021. április 15. 08:50

   :-)