az a nagy szerencsém, hogy mindenkinek írok
mindenkire gondolok
általában az emberre
akik közt ott vagyok én is
néha meg itt, tőlük nagyon is külön
persze, hogy fáj
amikor kiesnek olvasóim közül
de pótolja őket a maradék
megtanultam beérni vele
legvégül mindig csak az számít
valakinél essen le a tantusz
tudom, hogy megtörténik
különben nem jutott volna eszembe

annyi marhaságot összeírt az ember
ha csak a magyar irodalmat veszem
és csak ezt veszem, angolok nem olvasnak
miért ne írhatnám meg legapróbb ötleteimet
más is bátor kitenni mindenét a közvélekedésnek
ki ítélhet ugyan bizony meg s ha megteszi, ugyan mit számít
hát engedem jöjjön ki, ami kifér a csövön, hallgassa/olvassa bárki
felelősséggel megtelt a hócipőm

itt van ez a tegnapi költészetnapi
hányan álltak vállat vonva hozzá, elvégre szabadság van
lehetett hosszan kötetet róni
nyúlfarknyit firkantani, azt is kínjában
ismételhette önmagát az árva
váltogathatta imádottjait, ha kedve úgy szottyant
villára vehetett, nem késett el az örökelfoglalt
az is bejutott, aki lekésett
egészében véve szétterült, kifeküdt errefelé a líra
megártott neki is a virológia, a sok halott, a még csak beteg
vigyed uram a házat is hangulat uralta a pástot
nem vívott senki csatákat, ha voltak is csatások
kifolyt a költészet kedve a likon
a fej elfáradt, bólintott, mint Aranynál este a lomb
vele bóbiskolt a többinek is kedve
a nap elfogyóban, ébresztő ilyenkor kinek kell
annyi sütnivalója maradt még a csapatnak
kiszórta maradék kincseit, lássa Isten is mi nincsen

2021-04-12