Somlyó Zoltán: MAI TAVASZ

Ó, mily áldottul boldog volt a költő,
Ha tavaszt dalolhatott árva ajka…
Úszott a szélben, rőt fények körötte,
Mint csobbanó vizén a könnyű sajka.

Mindig szerelmes, mindig vad legény lett,
Ahányszor női fej szaladt elébe…
Szonett, ritornell fakadt a szívéből
A kéklő hajnalba s a méla éjbe…

Ó, másképp pörgött a világ, s a költő,
ötvenéves még akkor ő se volt ám.
A gallyak közt fütyülve járt a szélben
S a tavasz nevén szólította: Zoltán…

Ma annyi csak az új tavasz hatalma,
Hogy leveti ő a télikabátját;
Felöltőt vesz magára s búsan elbú’
Azok elől, kik elsuhanni látják…

Színházi Élet, 1932/13. szám