Óvlak, védelek, szemed szemem,
számmal szólsz, utamon velem jársz,
telednek tétlen enyhe lettem,
változást is már csak velem vársz,
de nem látszik fel az idelent,
és amit valójában jelent:
hogy a fájdalom társa milyen árny,
a mennyboltra emelt két kéz nem szárny,
vagy ha valami át is ég,
túl nagy színpad a mindenség,
ezért hallgat akkor is, ha beszél,
a ránk feszített teli üresség,
és ezt rajzolja Nappal hadúr,
majd szétfújja az Éjjel vadul,
aki tegnap voltál ma vagyok,
Istenhez növő kis csillagod.

1. Rozália Somorčíková:
   2021. április 15. 16:24

   Szép.