,,Isten szövetséget kötött a cigánnyal, éspedig: csak úgy lehet szabad, ha vándorolni fog, tökéletesen szegényen. Így épül rabbá.”

1971. április 8. és 12. között India kormányának szervezésében került sor az I. Roma Világkongresszusra, ahová huszonhárom országból érkeztek küldöttek. Ekkor rakták le nemzetiségük alappilléreit (hivatalosan elfogadott jelképek, nyelv és ábécé), határozták meg törvényeiket. Ezen esemény tiszteletére az ENSZ április 8-át a Roma kultúra világnapjává nyilvánította. E jeles nap margójára szeretnék néhány sort írni az erdélyi roma-állapotokról. Pontosabban, annak kulturális vonatkozásairól. Hiszen míg külföldön jóval nagyobb népszerűségnek örvend a művészet roma közösségekben, Erdély csupán egyetlen cigány (nem pejoratívnak szánom a kifejezést, hiszen minden esetben kikérte magának, minden féleértés elkerülése érdekében, hogy ő nem roma, hanem cigány ember, és cigány szerző) – magyar költővel büszkélkedhet.
Katolikus szeretett volna lenni, ezt a vágyát nem valósíthatta meg. E kudarc után érte az első összeomlása, amelyet még rengeteg másik kudarc, összeomlás, és tölgyesi idegszanatóriumi út követett.
Még mielőtt a történet túlságosan előre szaladna, mély tisztelettel mutatom be a kedves olvasóknak Rafi Lajost (1970-2013).

Rafi 1970-ben született Marosvásárhelyen, majd egy éves korában a Nyárádmentéről Gyergyószárhegyre költözött a családja. Tanulmányait a helyi általános iskolában, és a gyer-gyószentmiklósi Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte. 1989-ben sikeresen leérettségizett, ugyanebben az évben meg is jelenik első verse, amit Pál Anna magyartanárnő ösztönzésére, később közbenjárására, a Hargita Népe folyóirat közölt.
Így tehát, miután a reverendáról lemondott, írni kezdett. Innentől már mindenki tudta, hogy költő lesz. Erre nem csak lénye szűntelen vívódása volt elég bizonyíték, hiszen Lajos gyerekkorától rajongott a versekért. Otthonra talált Szilágyi Domokos és József Attila költeményeiben, akikért haláláig rajongott. De nem csak olvasni szerette a verseket, lelkesen írta őket, sőt rengeteg szavalóversenyre is járt. Elmondása szerint, az irodalomban talált egy olyan helyet (vagy az irodalom talált rá őbenne), ami szép lassan átalakult a saját kis világává. Így a gyergyószentmiklósi líceumi éveket nevezi meg, mint legnagyobb befolyást költői mivoltára, alkotói életére. Emellett, aktív tagja volt mindenféle színházi, irodalmi, olvasói, írói köröknek. A felbecsülhetetlen tapasztalatok mellett, nagyszerű barátokra tett szert ezeken az összejöveteleken. Legjobb barátjával, Ferenczi Attilával is az olvasás és a költészet iránti rajongásuk hozta össze, akivel rengeteg időt töltöttek a helyi könyvtárban. Együtt írták verseiket, és olvasták fel, osztották meg egymással. Azonban egyik kedvenc elfoglaltságuk mégis a vonatállomásra való sétálgatás maradt. Ott vitatkoztak az élet nagy kérdéseiről, és annak ellenére, hogy rengetegszer megjárták a síneket, útra mindössze kétszer keltek.

,,Ehhez az állomáshoz két utazás kötődik. Mint ifjak ésforrófejűek, egyszer felültünk s elmentünk Kolozsvárra. Pénzünk az nem volt. Nem is tudom, hogy hogy tudtuk megjárni. Hát jegyet, azt nem vettünk, majd tele élményekkel, egy hét múlva hazajöttünk.’’
,,Egy másik eset, amikor ugyanúgy felültünk, s elmentünk Pestre.’’ (Ferenczi Attila)

A magyarországi romák körében jóval népszerűbb a művészet, és annak művelése, mint Romániában. Számos roma származású, magyarul (is) alkotó képzőművésszel, íróval, költővel büszkélkedhet Magyarország, akiket széles körben elismernek, és igencsak fontos szerepet játszanak a társadalmi élet fejlődésében, illetve a közbéke fenntartásában. (Lakatos Menyhért, József Attila-díjas szerző; Szentadrássy István, Kossuth-díjas festőművész).
Erdélyi költőnkhöz visszatérve, Bartis Attila, Kemény István, Choli Danóczi József mesterei, segítői és jó barátai voltak, akik első kötetének (Földhöz vert csoda, 2007) megjelenésében közbenjártak. Ez később svéd fordításban is megjelent, ami igen nagy örömöt okozott Lajosnak, mert minden áron be szerette volna bizonyítani ,,egy cigány is lehet ember, hiszen rengeteg rosszat mondanak rólunk, sokszor, sajnos, nem alaptalanul…’’ Ezek után Lajos még egyszer útnak indult, ezúttal egyedül. Megfordult Stockholmban, ahol sikere volt. Azonban a pesti zsebtolvajok minden adományát ellopták. Itt sajnos a rendőrségi közbenjárás ellenére is, az elvágják a torkát fenyegetéseken kívül Ráfi Lajos semmi mást nem kapott.
Az évek múlásával, Lajos számára az identitást, a vallási és etnikai hovatartozását felvető kérdések jelentették a mindennapokat. Azonban most versei már nem csak a legbelső vívódásait, de a szemmel látható, és kézzelfogható, mindennapi problémáit is egyaránt bevonják. Sokszor említi, hogy fáznak, nem tudja a családot csupán a bádogos munkájával fenntartani.

Gyűlnek egyre a fekete percek.
Gyűlnek egyre a fekete ráncok,
– S fonnak nekem fekete koszorút.
Gyűlnek egyre a fekete gyerekek.
Gyűlnek egyre a fekete szemek,
– S mondják, hogy nem volt cigányháború.
Gyűlnek egyre fekete vágyaim.
Nőnek egyre a fekete álmaim,
– S gyermekeim koporsóm befedik.
(Cigány helyzetállapot)

Pedig igazán csak egy dolgot szeretett volna. Hogy megértsék őt, őket. Megértetni a törvényeiket, a kulturális különbségeket, a szokásaikat.
,,A magunk körében szorongatjuk és ápolgatjuk a belső törvényeinket, amiket tiszteletben tartunk. Ezek között vannak olyanok, amelyek az élet kérdései felől már hátrányos helyzetbe sodornak minket, cigányokat. Jó volna ezeket a felszínre hozni, és valahogy fejlődni már odáig, hogy más emberek számára is legyenek nyilvánvalók ezek a törvények. Ne belső háborút vívjunk, hanem tárgyaljuk meg közösen.’’
Második kötete megjelenése után, ami nem hozta meg a várt sikereket, elkeseredett. Menekülni akart, de már ő sem tudta, hová. Az otthoni gondok nőttek, a belső feszültsége pedig lassan felemésztette. Végül visszatért az állomásra. Elütötte a vonat? Vonat alá ugrott? A kérdést eldönteni nem kell… A vonat a magyar irodalomban menetrendszerűen érkezik.
,,Zsigmond Attila operatőrrel portré filmet készítettünk vele első kötete megjelenése után. Sikeres alkotást. A Lakiteleki Filmszemle fődíjával jutalmazták. A világhálón is megtalálható. Néha, hogy újra halljam rekedtes hangját és könnyebben emlékezzem, rákattintok a Földhöz vert csodára. Rafi Lajos naponta felkeres. Nem társalgunk, csendben töltjük az időt. Szavak nélkül. A szavak ugyanis kifordíthatók, mást jelenthetnek, mint amit mondani akarunk velük. E némaság ellenben félremagyarázhatatlan, meghitt és tartalmas. Mint a barátságunk.’’ – emlékezik néhai barátjára Bajna György.

Demeter Irénke

* Forrás: Szovátai Hírmondó, 2021. április

---

A földhöz vert csoda – Zsigmond Attila filmje Rafi Lajosról (2008)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ