Sokan voltunk, legalább tízen,
és lány közöttünk egy se volt,
meztelen úszkáltunk a vízen,
vigyázott ránk a telehold.

Sok évtized folyt le azóta,
s a tízből ketten maradtunk,
a Küküllőn délnek hajózva
idézem éji kalandunk.

A fedélzeten magam vagyok.
Ó, minden úgy kopik, vásik
papíron, szóban, szívben, falon!
Vajon hol lehet a másik?

Fiatal voltam, kis kihívás
elől el sosem futottam;
és most sem futok: ha az írás
elakad, felnőtt-unottan

úszom langy tétlenség levében…
a tükörrel együtt ketten;
de felugrok, ha egy levélen
szitakötő szárnya rebben…

1. Bölöni Domokos:
   2021. április 24. 04:11

   Nem túl muzikális, de szép, Kis-Küküllő Révkalóza!

2. Hadnagy József:
   2021. április 24. 07:27

   Köszönöm szépen a kommentet!

3. Komán János:
   2021. április 25. 17:08

   Kevés költeményben érzékelhető mostanság ennyire kifejezően a szerző lelki világa. Élmény.