Első pillantásra úgy tűnik, hogy nem nagy a hasonlóság a jégkorongozás és a labdarúgás között.
Kezdetben ugyanis roppant egyértelmű volt minden. Az egyikben, jó keményen beöltözve, korcsolyával a lábon és hokibottal a kézben egy korong után rohangálnak, a másikban lenge sportszerelésben egy labdát kergetnek.
Az előbbiben, ha lábról pattan be a korong a kapuba, akkor a gól érvénytelen, az utóbbiban ha kapu előtt kézhez ér a labda, akkor következik a büntetőlövés.
Ráadásul az egyik téli sportnak számított, a másik meg nyárinak.
Ám ahogyan teltek az évek, a helyzet sokat változott: a műjégpályák nyomán a jégkorongozás időtartama kiterjedt szinte az egész esztendőre, a labdarúgás pedig meghódított magának egyre több téli hónapot is.
A felszín alatt azonban jóval lényegesebb folyamatok zajlottak: a hokiban a kezdetben jól elhatárolható amatőr és profi sportolók, ilyen meg amolyan egyezmények nyomán, a különböző nemzeti válogatottakban kezdtek összekeveredni és itt született meg az az elképzelés is, hogy világszinten valamiképpen el kell határolni a nagyon erős és a túl gyenge csapatokat. Ezek ugyanis hiába játszanak egymás ellenében, az eredményt előre be lehet írni, és az ilyen meccseket mind a játékosok, mind a közönség rettenetesen unja. Igy született meg a jégkorong világbajnokságok kategórizálása, ahol külön sorozatokban játszanak a legjobbak, a szerényebb játékerőt képviselők valamint a leggyengébbek, és csak nagyon szigorú szabályok alapján lehet szintet váltani.
A labdarúgás nem ezen az úton indult el. A nemzetközi fociszervezetek egy ideig próbálták magukat ahhoz tartani, hogy a különböző országok és földrészek saját neveltetésű játékosokból alakítsanak ki válogatottakat, így is terjesztve és fejlesztve az egész világon a sportágat, a tornákat pedig úgy szervezték meg, hogy egyre többen részt vehessenek.
A klubcsapatok tekintetében azonban csakhamar engedniük kellett a profizmus nyomásának. Jó ideig valamiféle arányt próbáltak megszabni az idegenből érkezettek és a hazaiak között, nemsokára azonban bármiféle korlátozásról le kellett mondani: ahogyan huszonegyedik századi világunkban globálissá vált a munkaerő és a tőke áramlása, ugyanez történt a labdarúgókkal is. Adható, vehető, profitképző árucikkekké váltak, amihez még igen nagy mértékben hozzájárultak a televíziós közvetítések, amelyeknek virtuális közönségét és a hozzájuk eljuttatott reklámok értékét csak növelte a világjárvány.
Igy a klubcsapatok immár nem csupán a minőségi labdarúgás eszközeivé, hanem pénztermelő üzemekké váltak, amelyeknek minden összetevője egyaránt fontos. Ha egy erős csapat roppant gyengével játszik, annak nincs semmiféle közönség- és közvetítésvonzó szerepe, ráadásul ha egy ilyen meccsen az össze-vissza rugdalkozók megsebesítik az egyik aranylábú fiút, akkor hatalmas pénzbeli kiesésekhez vezet. Egyértelmű, hogy a sport, a pénzvilág és a globalizmus összefonódása vezetett oda, hogy az elmúlt napokban jónéhány európai elit labdarúgó klub, jelentős amerikai pénzháttérrel, külön szuperligát szeretett volna létrehozni magának, de amiért néhányan visszatáncoltak és a kezdeményezés egyelőre önmagába hullott, nehogy azt gondoljuk, hogy ennek vége lesz.
Előbb-utóbb a labdarúgás még erőteljesebbé teszi a maga kasztrendszereit, éppenúgy mint a jégkorongozásban, vagy éppen a teniszben, ahol a nagy nevek nem indulnak az alapkörökben, hanem úgymond kiemelve, csak jóval később lépnek a pályára.
A sportból általában és a labdarúgásból különösképpen gazdasági és pénzügyi iparág lett és jó, ha az elkövetkezőkben erre számítunk. Akkor pedig bármiféle különös ötletet már nem tekintünk derült égből érkező villámcsapásnak.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű műsora, Vélemény-rovat. 2021. április 23.

1. Skandikamera:
   2021. április 25. 10:26

   Nagyon jó meglátás!

   (Már csak az hiányzik, hogy a focikapu mögötti területen is játékban maradjon a labda. Mamaia homokján, jó néhány évtizeddel ezelőtt így játszottuk a kiskapus focit a hokibolond csehekkel.)

   „az össze-vissza rugdalkozók megsebesítik az egyik aranylábú fiút, akkor hatalmas pénzbeli kiesésekhez vezet”

   Kiváltképpp azért, mert a bíró (valószínű, hogy irányelv alapján) újabban a védőknek fúj. Gyakran előfordul, hogy szemet huny a karöltve futás és a szögletrúgás előtti pankráció fölött. Ha a támadó a leszakadt lábával a kezében méltatlankodik, akkor ő kap egy sárgát.

   :-)