MEK-újdonságok – Koosán Ildikó: Román költők
Elő- és utószó
Magyarországon a régi költők nagy ívű gondolatai vezettek el az első kétnyelvű antológiák létrejöttéhez, akik szükségét érezték a maguk munkásságán túl, a világirodalom legszebb gyöngyszemeit nyelvünkre átültetve összefoglaltan közreadni.
Először Szerb Antal úttörő válogatása látott napvilágot a világirodalom klasszikusaiból 1944-ben, majd Kardos László szerkesztésében a Száz vers, c. kétnyelvű antológia 1955-ben.
Azóta, különösen az utóbbi tíz években számos más világirodalmi összefoglalót célzó, vagy egy egy idegen nyelvű költő munkásságát bemutató kétnyelvű fordításkötet jelent meg.
Az, hogy más népek, nemzetek líráját közelebb hozzuk magunkhoz és saját nyelvünkön megismerjük – et vice versa – mára a mindennapok igényévé vált.
A versfordítás mibenlétéről régóta és sokan értekeztek, értekeznek mind a forma, mind a tartalom vonatkozásában, hol egyik, hol másik jelentőségét hangsúlyozva.
Ma elfogadott nézet, hogy a műfordításnak két célt kell elérnie: részben a lehetőséghez képest hűnek kell maradnia az eredetihez, másrészt meggyőzően, teljes értékű versként kell hangzania a befogadó nyelven.
Magam a 2000-es évek elejétől kezdtem intenzívebben foglalkozni szépirodalmi műfordítással. Orvosi szakmám révén, előtte esetenként főleg a munkámhoz szükséges szakmai anyagokat fordítottam.
Gyermekkorom éveit Nagybányán és környékén éltem meg. Tanulmányaim és környezetem miatt a román és francia nyelv, később a német nyelv gyakorlására is lehetőségem nyílt. Ekkor próbálkoztam először egy régi román költő, Ienāchiţe Vācārescu „ Spune inimiorā” c. versének fordításával, ez adta az első sikerélményt.
A 2000-es évek eleje óta van időm intenzívebben foglalkozni hobbimmal, az írással. Rövid útleírást, novellákat, verseket írok, és a műfordítással is foglalkozom.
A közel 15–20 évben – főleg kellemes időtöltést, kikapcsolódást, jó szórakozást jelent ez a munka, de néha, mint egy megszállott rejtvényfejtőt, a kíváncsiság és a bizonyítás ördöge hajt egy-egy új versnek a magam által elvárt szintű fordításához. 2009 óta vagyok a MEGY tagja, rendezvényein rendszeresen rész veszek, megismerni az újabb elvárásokat, irányokat és tagokat. Több műfordításom jelent meg irodalmi lapokban. A „Képmás másképp”, válogatott francia, német, román költők versei, és Remy de Gourmont francia költőtől a „ Simone „ c. könyvem
kétnyelvű kötetek.
E 15–20 év műfordításainak rendezését és nyomdai előkészítését befejezve az idén kerül sor „Francia Költők” a „Német Költők” és a jelen „Román Költök” c. kétnyelvű versfordítás kötetek kiadására. A kifogástalan nyomdai kivitelezés a Pytheas Könyvmanufaktúra műhelyének gondos munkáját dicséri.
A műfordításnál a „mit” és „hogyan” kérdései mindenképp megkerülhetetlenek. Meggyőződésem, hogy jó versfordítást azok a fordítók készítenek, akik maguk is költők, belső késztetésük van rá, a sorok mögött meglelik a ki nem mondottat, megérzik a szerző szándékát, átveszik annak hangulatát.
Magam azoknak az idegen nyelvű költőknek a munkáiból igyekeztem válogatni, akiknek érzelmi világa, világlátása, embersége példaképp szolgálhat mindnyájunk részére.
Örömömre szolgál, ha legalább megközelítően tudtam azokat közvetíteni.
Szombathely 2020 októbere.
Forrás: Román költők. Kétnyelvű versfordítások, 2020 (a Lírai barangolások c. könyvsorozatból, amelyben a szerző válogatott műfordításait adta közre. Magyar Elektronikus Könyvtár)
A kötetben szereplő költők: Tudor Arghezi , Ion Caragea , George Bacovia , Lucian Blaga, Ana Blandiana, Leo Butnaru, George Coşbuc, Mircea Dinescu, Mihai Eminescu, Octavian Goga, Alexandru Jurcan, Emil Isac, Claudia Millian– Minulescu, Ion Minulescu, Octavian Paler
Cincinat Pavelescu, Panait Istrati, Zacharia Stancu, Nicita Stănescu, Grigore Vieru.
Szemelvények a kötetből:
Ana Blandiana:
Vitorlás költőkkel
A költők azt hiszik ez egy vitorlás
És beszállnak.
Hagyjatok felszállni engem a költők hajójára
Előrejutni az idő hullámain
Anélkül, hogy inogna az árboc
S a nélkül, hogy attól félnénk, egyhelyben áll
(Merthogy az idő egyre
Jobban gyorsul fel körülötte).
A költők várnak, lemondva az alvásról,
Lemondva a halálról,
El ne veszítsék azt az utolsó pillanatot
Mikor a vitorlás eltávolodik a parttól –
De mi a halhatatlanság, ha
Nem éppen ez a kővitorlás, hiszen
Csökönyösen várakozunk valamire
Ami nem következik be sohasem?
2016. április 26.
Corabia cu poeți
Poeţii cred că e o corabie
Și se îmbarcă.
Lăsaţi-mă să mă urc pe corabia cu poeţi
Înaintând pe valurile timpului
Fără să-şi clatine catargul
Şi fără să aibă nevoie ca să mişte din loc
(Pentru că timpul se mişcă
În jurul ei tot mai repede).
Poeţii aşteaptă, şi refuză să doarmă,
Refuză să moară,
Ca să nu piardă clipa din urmă
Când corabia se va desprinde de ţărm –
Dar ce e nemurirea dacă nu
Chiar această corabie de piatră,
Aşteptând cu încăpăţânare ceva
Ce nu se va întâmpla niciodată?
Emil Isac
Nagybánya
Apró házak, tiszta terek, íves kapufák,
A kertekben sok gyerek, a füvek zöld selyembe’,
Éjjel az ózondús völgyön szarvasok ügetnek át,
És hegyi patakok, a kövek szivébe veszve.
Agg özvegyként templomtorony tör a magasba,
S a nyárfasor nyírfákkal vált üdvözletet ottan,
Vágyaik emlékét hordják a lányok keblükbe takarva,
Az ereszen fehér galambok búgnak hosszan, hosszan.
Ó, hogy kifordult sarkából a világ.
De itt még romlatlan idő strázsál a kapuk előtt,
A kútba vizet hord az örökkévalóság
S holt menyasszonyok álmodnak esküvőt.
2019. szeptember 14.
Baia Mare
Case mici, piețe curate, porți ovale,
În grădini, copii mulți si iarba de mătasă verde,
Se plimbă noaptea cerbii in ozonata vale,
Și-n apă de munte, inima pietrelor se pierde.
Turnul bisericii se înalță ca un văduv bătrân,
Și rândul de plopi cu mestecenii se salută,
Fetele poartă amintirile dragostelor în sân,
Porumbii albi pe streșini, lung, lung, se sărută.
O, s-a întors lumea din țâțâni,
Dar aci, nevinovată stă vremea în poartă,
A veşniciei apă se adună în fântâni
Și de nuntă visează logodnica moartă.
Ion Minulescu
A Nap románca
Kelek,
Emelkedem,
Alábukom
Aztán eltűnök,
Leáldozásom egyben ébredés.
A nappalok vándora vagyok, magányom örök –
Változhatatlan alak, veszélyben létezés.
Óriás varázspálcámmal legyintek –
Örökös gazdaként határozok –
Utcaseprőt keltek, tiszta városra tekintek,
Későn vígadót csapszék mélyére altatok.
Hömpölygő folyamnak küldök fényeket,
Tengernek zöldben villodzó látványteret,
Hegyeknek távlatot, majmoknak életet,
S a part-menti fenyőknek vţgáns kinézetet.
Adok friss gyümölcsöt öreg fügefáknak,
Bronzszíneimben emberek pompáznak,
S a királyoknak –
Kik márványtalapzaton állnak –
Uralkodói gesztust, mintha örökké uralkodnának.
Ha eltűnök,
Meleg borzongás
Cseppen a serlegek hűs mámorába,
Új magot vetek, ahogy a régi módi járja,
S hallgatom a Nemzés ritmusát a káosz dallamába’!
Romanţa soarelui
Răsar,
Mă-nalţ,
Cobor
Şi-apoi dispar,
Şi-apusul meu e totuşi răsărit.
Sunt vagabondul zilei de-a pururi solitar –
Portret unic şi veşnic, expus în infinit.
Cu magica-mi baghetă uriaşe –
Stăpâna hotărârilor eterne –
Deştept măturătorii albelor oraşe
Şi-adorm întârziaţii negrelor taverne.
Dau fluviilor graţii de reptile,
Dau mărilor priviri fosforescente,
Iar munţilor din zare, aspecte de gorile,
Şi brazilor, pe coaste, poziţii indecente.
Dau fructe noi smochinilor uscaţi,
Dau bronzului figură omenească,
Iar Regilor –
Pe socluri de marmură-nşiraţi –
Poruncitoare gesturi, ca-n veci să poruncească.
Iar când cobor,
Când calda-nfiorare
Se zbate-n cupa recelui repaos,
Azvârl sămânţă nouă în vechile tipare
Şi-ascult Perpetuarea cum fredonează-n haos!
Zaharia Stancu
Az élet alkonyán
Eljött értem az alkonyat,
Hegyeidbe szököm őzsutám,
Nem gyűjtöm többé csókodat,
Sem kettőt, sem hármat ezután.
Eljött értem az alkonyat,
Ravasz bankár, híved nem vagyok,
Nem őrz0m tovább kincseid,
Nem kísér égbe aranyod.
Naponta eljön az alkonyat,
Naponta virrad a hajnal,
Szőlővel, borral jön az ősz,
A tavasz, virágzó gallyal.
Eljött értem az alkonyat,
Delem édes volt, édes az élet.
Fészkem hóból lesz, puha hóból
A holddal, ha nyugovóra térek.
Om ĩn amurg
Acum sunt un om ĩn amurg,
Fugi ĩn munţii tăi, căprioară,
Nu mai râvnesc să-ţi sărut buzele
A doua oară, a treia oară.
Acum sunt un om ĩn amurg,
Pieri din juru-mi, viclean bancher,
N-am ce să mai fac cu aurul tău,
Aurul n-are trecere ĩn cer.
Fiece zi are amurg,
Fiece zi are şi zori.
Toamna vin e plină de struguri,
Primavara numai de flori.
Acum sunt un om ĩn amurg,
Ora amiezii a fost dulce, dulce,
Ĩn cuibul din fulgi de zapadă
Luna s-a dus să se culce.
Pusztai Péter rajza