Én visszalépek pár évtizedet,
örök vadászmezőkre költözött
elődök nyomán keresek vizet.
A hegyen táborozó fák között

forrás tükre hív, fénykristály-tiszta
(a magasság s a mély helyet cserél),
a magasságot mélységgé issza –
csillagon lebeg a lehullt levél…

elringó léte alkony-bíborán
örökre letűnt idő csendje ül.
Hajnali homályban leng a szobám
s a képre egy gondolat szenderül:

Csak nézve nézzem! bár nő zavarom.
Akár Nárcisszusz, iszom a képet,
s tudom: ezután mindig szomjazom
és meghalni hozzá visszatérek…

2021.04.24.