Farkas József György: Huszárok a szász népfelkelésben – Drezda
Három méter magas kőoszlop áll a szász főváros „Régi Anna” temetőjében, az elfeketedett obeliszkre vésett felirat szerint itt nyugszanak az 1849. májusi drezdai felkelés hősei. A szegény, hozzátartozó nélküli és ismeretlen halottak jegyzékében (Flügelbuch der Armenleichen) az elesettek névsorában az első: Tábori. Neve mellett a megjegyzés: „Valószínűleg egyike azon szökött magyar huszároknak, akik Freibergben feladták magukat”.
A „Freiberger Anzeiger und Tageblatt” című helyi lap egyik korabeli tudósításából kiderül, hogy 1849. május 1-jén reggel kilenc magyar huszár – kezében pisztollyal, oldalán karddal – vágtatott keresztül a freibergi Erbisch utcán. A csehországi Bílinából dezertáltak, amely Freibergtől és Drezdától egyaránt mintegy hatvan kilométerre fekszik. Az ott állomásozott 12. nádori huszárezred ezen tagjai, értesülvén a magyar szabadságharc eseményeiről, a Habsburg-ház trónfosztásáról, úgy döntöttek, hogy megszöknek a császári zászló alól. Tábori és társai ezért átverekedték magukat a cseh–szász határon, és Freibergbe vonultak, hogy majd kerülő úton hazajöjjenek.
Freibergben Táboriékat őrizetbe vették, ám a német polgári forradalom eszméitől föllelkesült fiatalok Frigyes Ágost szász király katonáitól a magyar huszárok szabadon bocsátását követelték. Sőt: titokban töltényeket csempésztek be az őrizeteseknek, akik pisztolyukat megtarthatták. A foglyok végül kijöhettek börtönükből, a Freibergi Bányászati Akadémia professzora, Bernhard Cotta, magánházaknál szállásolta el Táborit és nyolc bajtársát, polgári ruhát is szerzett nekik. Úgy tervezték, hogy Drezdán át vasúton menekítik őket tovább. Cotta professzor el is kísérte a magyarokat a szász királyság székhelyére. Tábori és társai (Antalics, Czigány, Kovács, Palay, Punyi, Regőházy, Szabó – a kilencedik szökött huszár nevét nem sikerült kideríteni) még zsebpénzt is kaptak, a freibergiek adományaként. Drezdából azonban nem tudtak továbbjutni, mert a szászok lezárták a Bautzen felé vezető vasútvonalat, hogy megakadályozzák az ellenük segítségül hívott porosz királyi csapatok előnyomulását.
Közben ugyanis népfelkelés kezdődött Drezdában, a feudális viszonyok felszámolásáért, Németország egységének megteremtéséért kirobbant német polgári forradalom utolsó felvonása. A huszárok úgy érezték, hogy a saját ügyükről is szó van, ezért bekapcsolódtak a harcba. A felkelés azonban súlyos véráldozatok után elbukott, Táborit a drezdai barikádokon érte a halálos lövés. Mintegy ötven népfelkelővel együtt a drezdai Alter Annenfriedhofban temették el egy tömegsírba. Nem mint magyar huszárt, hanem mint freibergi bányászt – a zsebében talált útlevélen ugyanis foglalkozásként ezt tüntették fel. A halottak jegyzékébe ugyanakkor bevezették a cikkünk elején idézett feltételezést…
A többiek közül Kovács, Palay és Punyi más felkelőkkel együtt Csehországba menekült, de mindnyájukat elfogták az osztrákok. Czigánynak és Regőházynak nyoma veszett, Antalics és Szabó néhány nappal a felkelés leverése után porosz lovasok fogságába esett. Miután rájuk tudták bizonyítani, hogy szökött huszárok, a szász hatóságok a két magyart kiszolgáltatták az osztrákoknak.
Nagy köszönet Kulcsár Lászlónak a történetért és Gömöri Károly Andrásnak a fotókért
Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban