Kert és kötél

A gyerekektől sok szeretetet kapott, néhány kiállításra is eljutott, kezdett úgy élni, mint egy olyan ember, akit hagynak.
De nem tartott sokáig. Hirtelen jelentkezett a bank, amelytől a kölcsönt felvették. Hol voltak már a készséges mosolyok, a könnyű kölcsönről szóló fogadalmak, a hajlongó derekak! Csak a szigorú értesítés az óriási összegről, Misi kaján vigyora, hiszen az ő neve nem szerepelt sehol, illetve a zsarolása, hogy ha visszafogadja, akkor megadják együtt.
És az ördögök völgye persze nem ennyiből állt. A család is felbukkant ismét. Az egyik nagybácsi őrizte a földek papírjait, a másiknak viszont meghalt a sógora, és az utódai kérték a részüket. Volt ugyanis egy kis kertes ház, amelyet a sógorok afféle nyári laknak használtak, és amelyet el kellett volna adni, hogy az utódok része meglegyen. Ezt azonban a nagybácsi imádta. Folyton telefonált Zsilétának, hogy menjen le a dossziés nagybácsihoz, és kérje el a papírokat, adhassanak el egy telekrészt a kis ház fejében. Zsilétának már annak idején lett része, mi tagadás, Misi nyitotta fel a szemét: intézkedj, ezek úgysem intéznek semmit! Úgyhogy most már csak el kellett adnia, ha képes lett volna rá a dossziétlan nagybácsi szűnni nem akaró telefonjaitól.
A passzív család a saját érdekében iszonyú aktív lett: mindenki úgy érezte, hogy Zsiléta, akinek már a fizetését is zárolták, lehetne hálásabb is, és mielőtt felkötné magát, elintézhetné a nagybácsi földjét, hogy nyugodtan üldögélhessen a kertben.