A Maszol.ro portál május 10-én, hétfőn reagálta le azt a nemrég előkerült Arany János-interjút, melyet a magyar Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján ismertetett és tett közzé Császtvay Tünde, a BTK Irodalomtudományi Intézet Bibliográfiai Osztályának vezetője az első magyar interjúkat közlő és bemutató, készülő kötete összeállítása kapcsán. Az interjúra a Pesti Hírlap 1879. november 15-i száma hívta fel a figyelmet, átiratban közölve azt Sturm Albert, a Buda halála német fordítója közreműködésével (a Neues Pester Journal nyomán). Az írásban rögzített Arany-vallomások jeles költőnk magánéleti vonatkozásaira derítenek dokumentum-értékűen fényt.

AZ INTERJÚ: Arany Jánosnál

A „Pester Journal” munkatársa, Sturm Albert úr a napokban meglátogatta koszorús költőnket visszavonult csendes magányában s e látogatásáról érdekes leírást ád, melyből közöljük a következő részletet:

„Egy interview nem volt szándékomban; sokkal több gondot adott, hogy miképp is címezzem az öregurat, ha megszólítom. Mert a címzés nálunk nem csekély dolog. Nagy költőink közül sokan orsz. képviselők, tanárok, magas állású kormánytisztviselők, s az ember nem tudja, kit hívjon tekintetes, kit nagyságos, kit méltóságos úrnak (l. Szász Károlyt és újabban Jókait.) Mennyi botlás esik nálunk naponkint – s gyakran súlyos botlás – a titulusok miatt! No de Aranynál nem kellett félnem, hogy a csekélyebb rendű címzés miatt meglakolok; ellenkezőleg, az a kázus fenyegetett, hogy a költőt, ki a Szt. István keresztjét is csak oly feltétel alatt fogadta el, hogy ne tartozzék viselni, megsértem esetleg oly címzéssel, melyet ő sokallhat. Ezért elhatároztam, hogy megmaradok a jó protestáns-demokrata »Arany úr« címnél. S ennél is maradtam.
A három, csupa egy ablakos szobán, melyekbe az akadémia főtitkára visszavonult, áthaladva, a harmadikban megpillantani az öreg urat. Egy zsöllyeszékben ült. Csodáltam és örültem, hogy jó színben s humoros kedélyben van. Teli szakállt visel, mely hófehér; hasonló színű fürtök fedik a nagy dalnok fejét is. Miután a költő az ő szívélyes, vonzó modorában megköszönte, hogy felkeresem, mit ő figyelemnek nevezett, áttértünk mostani munkásságára. S itt egy fájdalmasan rezgő húr zendült meg, a költő gyengéden érző lelkében.
»Én már nem dolgozom többé«, mondja bús mosollyal, »amit akartam, azt leírtam korábbi éveimben. Most már nem tudok semmit, tárgyam nincs; hisz oly távol élek a világtól, hogy azt se tudom, várnak-e még tőlem valamit.« Óvakodtam a gyengédtelenségtől, hogy a költőt az ellenkezőről biztosítsam, de később, midőn Arany félelmének adott kifejezést, hogy a közönség neki rossz néven találhatja venni az Aristofanes-féle vígjátékfordításokban előforduló sikamlósságokat, itt már jó lélekkel állíthatám az ellenkezőt. »Igyekeztem ugyan — úgymond — erőmhöz képest enyhíteni, leplezni rajta, de egyes részeket egészen el kellett vón hagynom, ha a szöveget finom olvasmánnyá akartam volna változtatni, de erre önkényesen nem vállalkozhattam.« S míg a magyar költő szigorú lelkiismeretessége hasonló aggodalmakkal küszködik, addig a német közönség százezer példányban vásárolja Goethe egyik költeményét, mert benne a meztelenség olympi fesztelenséggel párosulva nyilatkozik, s ugyane közönség egy bécsi satyrikus munkájából számtalan kiadást elkapkod, mert benne az erkölcstelenséget velinpapírról olvashatja. Jó öreg Arany János, mily távol élhetsz te »e világ zajától!«

Az írás teljes szövege a magyar Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján olvasható.

1. Tomos Hajnal:
   2021. május 13. 04:32

   …….s még ha látná, olvasná a „jó öreg Arany János” micsoda csúcsokon jár napjainkban az „meztelenség olympi fesztelensége” !!!