Zilah

ráborul a városra
a Meszes zöld sörénye
a Kakukmál a Somosoldal
szőlőhegyére fölpattanok
mintha csak nyeregbe
vágtában járom
a várost körbe
egy fát nagyon nézek
vén ága közt fészekként
lapul az emlékezet
gyermekkorom vackor
körtefája ez álmaim
ide térnek pihenni
a csontkék égen anyám
korán kelő Nap
sürög egész nap
s én még mindig
nagyon szeretem
a napfölkeltéket

egy szál virág

a Meszes alatt gubbaszt
a város éjszaka érkeztem
csak ilyenkor van vonatom
mint az űrből érkezőt
senki se vár
hacsak anyám meg
nem érezte hogy jövök
nekem most mindenképpen
kell egy szál virág
a parkban egy lélek se jár
a hamu alól kapartam így
ki a krumplit ahogy
most a sötétben kotorászok
valami piroslik
s már tépem is
gyermekkoromban eltűnt
biciklim stoplámpáját

Forrás: szerző FB-oldala

1. Bölöni Domokos:
   2021. május 17. 03:47

   KEDVVEL OLVASOM A VERSEIDET. ÜDVÖZLET A MESZES ALÁ!