Oláh István: Oláhságom története (3)
Sánták, bénák menete. Varázsvölgyben, ami szakasztott ellentéte a Varázshegynek, épp most nyitják a strandot. Megjött a kicsi, sportos haj, a cicin valami műprém, de jól mutat, és fekete, csillogó, combhoz tapadó nadrág. Azt hittem, az egyik doktornő a sokból, délután a felmosórongyot kezelte a vendéglő átriumbában. Ki tudja, finom falat, maszkja eléggé törökössé teszi a helyzetet, amikor leveszi, egy csalódással több sokat gyötört szívemnek. A görög-latin kultúra a testet is egyéníti, sajátossá teszi, bár a latinok alakra elegánsabbak voltak, mint a vázák zömök és csupa izom görögjei. Érkezik a kicsi, homlokomnak szegzi a lázrevolvert. Amikor célba vett, azt mondtam, hamm! S ezt őszintén, és nem hiszem, hogy bármikor méltányolná őszinteségemet. Să știi, că acest ham nu a ieșit bine – mondja, és újból célbavesz a lázmérővel. Másodszor már nem akarom bekapni, nem is illik, ettől lenyugszik. Bemehetek. Át a boterdőn, itt az a szokás, hogy a béna, akit betámogatnak, a sánta, aki bebiceg, bal válla fölött hátrahajítja mankóját, és négykézláb bemászik a medencébe. S a víz fizikája csodálatos. Mesélték, hogy féllábú lány ment be a termál fodraiba, ennek vagy húsz éve, és amikor kijött a vízből, már nem volt egyedül. A félreértések elkerülése végett: egy fiú kísérte ki a leányzót, s hogy miért? Mert hiánytalannak látta, aki meglehet, csak lábatlan volt. Két hét múlva megtartották az esküvőt. Lám, ezért csodatevő ez a kopott porcokra, elmeszesedett csigolyákra, gyerekparalízisre, gutaütésre is forrón ajánlott forró víz. És ha a boldog ifjú férj úgy látta, hogy feleségének lába térdből ismét kinőtt, ki mondaná, hogy nem igaz? Repülnek a botok, mankók hátrafelé. Immár olyan sűrű az erdő, hogy tűt se lehet leejteni a fák közé, egyetlen tömör fává áll össze az erdő. Bejönni már nincs hogyan, kimenni nincs miért. Ez a falióra igazsága: mintha érezné a spekulatív folytonosságot, hogy megmakacsolja magát. Abban a pillanatban merült le az elem, és Varázsvölgyből a városba napi egy busz van. Várhatod, kedves barátom, hogy leteljen a húsz perc, ennyit ír fel napi adagként asz orvos, hiába, a csengő nem visít, mert az idő megállt, nem is indul, míg nem cserélik az elemet. Ki mondja, hogy nem szerencsés az a csoport, akit telibe kapott a rövidzárlat? Mondja valaki az ellenkezőjét? Mindkét választ nyugodtan elengedhetjük a fülünk mellett, a következmény a legfontosabb, ez mindennek a teteje. Hadd csalódjunk ebben-abban mi is.
A csodatevő víz csak annyira váltja be a csodát, hogy az még nem csoda. Vagy elmaradt csoda. Amikor egy nap meghozták az elemet, az órarend szerinti időben megszólalt a csengő. Mindenki kimászott a vízből, megint olyan lett minden, mint volt, csoda-e, hogy elszomorodtak? Az addig sűrű erdő pedig vékonyodni kezdett, majd teljesen eltűnt. A vének, meg az autóbalesetben megnyomorodott fiatalabbak kicsoszogtak a folyosóra, hogy a liftek égbe röpítsék őket.
Van a szövegnek változata is: Hollywood kéjjel állítja a világ nagy változásainak tengelyébe pont ezt a népet. Mintha a nagy francia forradalomban és mindegyikben vakok és bénák, púposok álltak a vérszomjas tömeg első soraiban, ők kiáltozták a leghangosabban, hogy gyerünk, vágjátok le már azt a hülye fejét. Láttam Amza Pelleát is valami történelmi filmben, amikor félszemű-féleszű koldusnak beöltözve megfingatott egy egész sereget, azt hiszem, magyarok voltak, s a színhely valamelyik Erdélybe nyíló szoros. Nem Szent György harcol a sárkánnyal, hanem a bőrszárnyú az angyalarcúval. E két állítás nem pusztán grammatikai tükörjáték, mindkét küzdelemnek mások az esélyei s főleg következményei. Még valami: ha a város boltjában, ahol az elemet árulják, éppen leltároznak, akkor a fürdőzők nem kicsiny, de a meleg vízben hamar ellágyuló és színt vesztő csoportja egy teljes hétig áztatja magát. Ez idő alatt meghal egy pészmékeres öregember, a kőpadra fektetjük, egy perc néma csenddel adózunk emlékének, ami most még passzív jelen. Ugyanakkor megszül egy kismama, terhesen jött be, nádszálkarcsún megy ki az ajtón, a szó szoros értelmében vízben szülés volt, mondja egy nyugdíjas orvos, aki levezényelte a szülést. Gratulálok, asszonyom.
(Folytatjuk)